Gyűlés pártszakadás után

Nem ígért semmit, mégis támogatást kért tegnap a nagykátaiaktól Gyurcsány Ferenc. Arra biztatta a választókörzet polgárait, hogy szavazzanak Németh Imrére, akit maga menesztett kormányából.

Czirják Imre
2006. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2002-es szocialista választási csalásról elhíresült Nagykátán járt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő nem vesztegetett szót az esetre, arról csak a helyi MSZP-s jelölt, Németh Imre beszélt. Szerinte az eset a negatív kampány része, mert mint mondta: „Inkább emelt fővel veszítenék, minthogy ilyen nemtelen eszközökhöz nyúljak”. Németh – aki egyébként jobban ostorozta az elmúlt három év agrár- és vidékpolitikáját, mint az ellenzék – mondott más érdekességeket is, mint például azt, hogy Gyurcsány Ferenc az az ember „akire minden papír nélkül rá merném bízni családom összes megtakarítását”.
Gyurcsány nem beszélt az ellene indított ügyészségi eljárásról. Mindössze arra panaszkodott, hogy ha egy nap négynél kevesebbszer rúgnak bele, már észre sem veszi. A szemmel láthatóan kimerült miniszterelnök (aki elmondása szerint szilvapálinkát is ivott a fórum előtt) kifejtette: nem a nagykátaiakban van a hiba, amiért nem fejlődik a városuk, és nagy a munkanélküliség. Szerinte ennek oka a rossz közlekedés és a szakképzés hiánya.
A kormányfő nagyon sokszor használta a támogatás kifejezést. Támogatást azonban nem ígért, hanem kért. – Mondjanak igent Németh Imrére – mondta az a Gyurcsány, aki kevesebb mint egy éve maga mondott nemet Németh személyére, amikor elküldte a kormányból a volt agrárminisztert, és akinek tegnap még a nevét is eltévesztette egyszer, Nagy Imreként említve őt. Mint közismert, Németh a pártközpont segítségével lett nagykátai jelölt, indításával kettészakadt a helyi MSZP-s szervezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.