Vas megye 2. számú választási bizottsága helyt adott annak a választási kifogásnak, amelyet Hende Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, a választókörzet Fidesz–KDNP-s jelöltje nyújtott be. Ahogy arról már beszámoltunk, március 25-én Csempeszkopács községben T. I. és S. Z. impresszum nélküli, Hende Csaba lejáratására szolgáló szórólapot terjesztett. Az eset során rendőri intézkedésre került sor, és a járőrök kérésére a tetten értek bemutatták az MSZP által kibocsátott meghatalmazásokat.
„Az ismeretlen tettes mint a szórólap kiadója és a kiadásért felelős személy, a sokszorosításért felelős személy, a szerkesztésért felelős személy, valamint T. I. és S. Z., a közlésért felelős személyek megsértették a választás tisztaságának megóvása elvét” – olvasható a határozatban.
A választási bizottság feljelentést tesz sajtóigazgatási szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt, és az ügyben a jegyző jogosult eljárni.

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál