Ismét sztrájk lehet Ferihegyen

Hunyor Erna
2006. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken lejár a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) által létrehozott sztrájkbizottság működésének határideje, ám ennek ellenére csak tegnap zajlott le a Budapest Airport (BA) Zrt. menedzsmentje és az érdekvédelmi szervezet között az első bértárgyalás. A törvény szerint ha a sztrájkbizottság a hét nap alatt nem jut egyezségre, azt követően bármikor szervezhető figyelmeztető sztrájk. Az LDFSZ már pénteken bejelentette, sztrájkbizottságot alakított – tájékoztatta lapunkat az LDFSZ elnöke. Csorba Attila az esetleges sztrájk okaként azt jelölte meg, hogy sem a tulajdonos képviselői, sem pedig a helyi munkáltató nem vette figyelembe a béremeléssel kapcsolatban a szakszervezet követeléseit. Emellett idén a BA Zrt. tulajdonában lévő, üzemanyag-kiszolgálással foglalkozó RÜK Kft.-nél sem hajtották végre a szükséges béremeléseket. A munkáltató figyelmen kívül hagyta a munkavállalók érdekeit. Az üzemanyag-kiszolgálásban résztvevő dolgozók munkakörülménye egyre rosszabb, egyértelműen nőtt a munkavállalók elégedetlensége, ami a jelentős teljesítménynövekedés következménye, az alacsony munkabérek, valamint a romló munkakörülmények mellett. Csorba közölte: a fenti sérelmek azzal orvosolhatók, ha a munkáltató teljesíti sztrájkköveteléseiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.