Julija Timosenkóra figyel Kijev

Noha egyre nagyobb az esélye annak, hogy Kijevben újra egyesül a narancsos tábor, elemzők nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy az államfő nevéhez fűződő Mi Ukrajnánk párttömörülés végül is Viktor Janukovics Régiók Pártjával lép szövetségre. Tegnap Viktor Juscsenko megbeszélésre invitálta magához – a kommunista pártelnököt, Petro Szimonenkót kivéve – a parlamentbe bejutó pártok, illetve tömörülések vezetőit.

Székely Gergely
2006. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meghívottak közül elsőként a Mi Ukrajnánk listavezetője, Jurij Jehanurov megbízott kormányfő tette tiszteletét az államfőnél, aki egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a koalíciós egyeztetések során a nemzeti értékekre, a nemzeti programra és nem a bársonyszékek osztogatására kell helyezni a hangsúlyt. Kifejezte azt a meggyőződését is, hogy a választásokat követően kedvező feltételek teremtődtek az állam fejlődésének stabilizálására.
Elégedetten távozott az elnöki titkárság épületéből Viktor Janukovics is, aki nem titkolta: tetszett neki a találkozó, amely arról győzte meg őt, az államfő mindennél jobban akarja, hogy az ország gazdasága töretlenül fejlődjön. A koalíció lehetséges felállásáról nem esett szó közöttük, de azt megállapították, hogy a szavazás áttekinthető és demokratikus volt.
Ugyancsak a választás volt a témája Juscsenko és Julija Timosenko megbeszélésének. Az államfő „a választások sikeres lebonyolítását a narancsos csapat egyedülálló vívmányának” nevezte, hiszen ez egyike azoknak az értékeknek, amelyeket a Majdanon (a kijevi Függetlenség terén) kivívtak maguknak. Nem tudni, hogy a találkozón szóba került-e a parlamenti koalíció kérdése, jóllehet Timosenko előző este kijelentette, „a megállapodás halogatása végzetes lehet a narancsos koalíció megalakítására”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.