Kaczynski szétverte volna a régi rendszert

Több mint másfél évtizeddel a rendszerváltás után itt az ideje, hogy átépítsük az államot. Kemény harcot hirdettünk a társadalom és a gazdaság patologikus jelenségei ellen – nyilatkozta lapunknak Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó lengyel nemzeti konzervatív párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke.

2006. 03. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus kérlelhetetlenül veszi fel a harcot a beteges kapcsolatrendszerek hálóját máig saját javukra működtető csoportok ellen. Úgy véli, sokan a rendszerváltók közül is azt hitték, hogy elég meghirdetni a demokráciát és a piacgazdaságot, lebontani bizonyos korlátokat, és minden megoldódik magától. Kaczynski szerint azonban így túl sok maradt a múltból, s nagyrészt azok uralkodnak, akik korábban is. Mára kiderült, hogy a régi rendszert szét kellett volna verni! – állítja Jaroslaw Kaczynski, aki pártja tavaly őszi kettős választási győzelme után újra nekigyürkőzött a rendszerváltás befejezésének, a „negyedik köztársaság” felépítésének. A harc fordulópontjához érkezett. Ez a változásokkal szembeni vad ellenálláson is látszik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.