Kevesebb számítógép kelhet el

Munkatársunktól
2006. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszavetheti idén a személyi számítógépek forgalmát az Amerikai Egyesült Államokban a Microsoft döntése, mely szerint a cég elhalasztja a Windows Vista operációs rendszer bevezetését – közölte az IDC, a világ vezető informatikaiiparág-elemzéssel és piackutatással foglalkozó cége. A Reuters által idézett tanulmány szerint 2006-ban a nagyobb számítógépgyártók, mint például a Dell Inc., a Hewlett-Packard Co., a Gateway Inc. vagy a Lenovo Group Ltd. összesen körülbelül 68,2 millió számítógépet adnak el idén a tengerentúli piacon. A piackutató társaság tavaly novemberben még közel 70 millióra becsülte ezt a számot. Globális szinten az IDC 229,4 millió számítógép értékesítését prognosztizálja, ami a tavaly novemberi előrejelzéshez képest minimális mértékű csökkenést jelent.
Az új operációs rendszer megjelenése jelentősen befolyásolja majd a fogyasztók döntését az új számítógép beszerzésekor – véli az IDC elemzője, aki szerint 2007-ben a Windows Vista megjelenése erőteljes élénkülést eredményezhet a személyi számítógépek piacán. Mint ismert, a Microsoft nemrég bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az új szoftverét futtató számítógépeket nem az idei év második fél évében, hanem jövő év januárjában dobja piacra, ezzel pedig a számítógéppiac kimaradhat a karácsony vásárlási lázból. Mindazonáltal az IDC szerint a csúszás nem lesz jelentős hatással az idei PC-eladási adatokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.