(ki kit ver…)

„Én nem tudom, hogy feláldozhatom-e a függetlenségemet” – mondta Tárnoki néni, amikor özv. Mányoki elvt. (alias Vörös Székfű) a választmány nevében felkérte: vegyen részt az MSZP kampányában. Az öreg hölgy Lengyel Lászlótól ellesett független mozdulattal félresimította homlokába biccenő fürtjeit, és szemérmesen mosolygott. „Az amerikai szakértők, akik Clintont kétszer bevitték az ovális irodába, úgy látják, ha ön mint Ördöglovas színre lép, az OV-nek olyan kihívás, amelynek már nem tud megfelelni – érvelt Székfű. – Egyébként sem kell a függetlenségét feladnia, hiszen a szabad magyar média, a független szexmagazinok, továbbá a Heti Hetes és Medgyessy miniszterelnök úr példája bizonyítja, hogy a pártokon felül álló személyiségek tudják a legjobban szolgálni a párt ügyét.” „Medgyessy miniszterelnök úr megbukott, mint Rottenbiller” – vetette közbe Tárnoki néni. „De végül mégis utcát neveztek el róla – érvelt özv. Mányoki. – És Medgyessy csak félreállt, miként annak idején Keresztelő Szent János, aki arra sem tartotta méltónak magát, hogy utódja saruját megoldja.”
„Ne beszéljünk az utódlásról: inkább feladom a függetlenségemet. Először is – mondta Tárnoki néni – szükségem lesz egy harmadik generációs UMTS érintőképernyős mobiltelefonra víruskereső és tűzfalszoftverrel, új generációs relax kártyacsaláddal. Nem szeretném, ha a Fidesz-bagázs feltörné a szoftveremet. Továbbá kérünk egy korszerű laptopot, hogy a dédi ágyban fekve is fel tudja törni a Fidesz kampánykódjait, és felmehessek a megfelelő választási fórumokra, továbbá létrehozhassam a saját blogomat. S mindezt közpénzből, mert csak abban van méltóság és igazi megbecsülés. GyF mikor veszi fel ismét a kapcsolatot velem?” „Miért, már felvette?” – kérdezte Mányoki. „Fel hát – felelte Tárnoki néni. – Többször beszéltünk telefonon, a titkos mobiljaim hívószámát is tudja. A legutóbb, amikor beírtam a blogjába, hogy te egy fennkölt, érdemdús államférfi vagy, aki képes felmutatni a baloldali értékeket, egészen elérzékenyült. – Az öreg hölgy ábrándosan dúdolni kezdett: – Ma éjjel táncolnék, mert ez a tánc oly szép, ha ő kér arra fel…” „A dédi azt is beíratta a blogba Robival – helyeselt Esztike –, hogy Gyurcsány és Fejtő, mint Ferencek, ugyanannak a baloldali fának a legszebb virágai. S mivel én nem tudok írni, másfél órámba került, amíg beleszövegszerkesztettem a mák szót az üzenetbe.”
„Ron Werber mobilon elérhető?” – fordult Székfűhöz Tárnoki néni. – Közölni szeretném vele alapvetésemet a jobboldal arroganciájával kapcsolatban: ha ők vizslák, mi legyünk pitbullok.” „Zseniális – helyeselt Vörös Székfű. – Bár az emberek félnek a pitbulloktól.” Tárnoki néni eltűnődött: „Mi lenne, ha elkövetnénk egy jó kis önbetörést, és azzal tematizálnánk a közbeszédet? Vagy ami még jobb, megveretnénk egy MSZP-s aktivistát. Természetesen álorcában. Ha folyton csak jobboldaliakat vernek meg, az emberek végül azt hiszik, hogy mi vagyunk gyűlölködők.” „Kitűnő ötlet – lelkesedett Székfű. – Nagyobbat durranna, mint amikor Horn elvtárs karambolozott és tiarát viselt. Akkor kétharmados többségünk lett. Veressük meg GyF-et? Azt még a New York Times is megírná.” „Maga hülye – mondta az öreg hölgy. – Hogy tudnánk megveretni GyF-et, amikor nyolc kormányőr őrzi?” Esztikének azonban tetszett az ötlet. „Amikor megtalálta azt a kislányt a Rózsadombon, egyedül andalgott, bárki elgáncsolhatta volna.” „Pofa be – mondta Tárnoki néni. – Én egy kevésbé jelentős, mégis markáns személyiségre gondoltam. Magára, Mányoki elvtárs.” „És ki verne meg?” – „Ha van önbetörés, miért ne lehetne önverés is? Egy sötét sarkon orrba veri magát. Gondoljon a flagellánsokra! A fontos, hogy jó sok vér folyjon, azt imádja a média. Tenyérbemászó pofa kell. Hogy találunk-e e célra önnél alkalmasabb személyt, én nem tudom…”