Kígyómarás

Idős orvos barátom váltig állította, hogy szerinte a nők egészen más anyagból vannak teremtve, mint a férfiak. Ezt genetikailag is bizonyítani igyekezett. Egy nő másképp látja az életet maga körül, merészebb elképzelései vannak bizonyos dolgokról, sokszor bátrabb is, számítóbb, agyafúrtabb, rámenősebb, és még lehetne sorolni a különbségeket.
A férfi teremtéséből megmaradt anyagot a Teremtő igyekezett mind felhasználni, mert tudta, hogy a nőkre nagyszerű küldetés vár az életben. Nagyobb adag jutott nekik a hiúságra, kevesebb a hűségre, s akadt valami keverék anyag is, ami fokozta a nő ellenállhatatlan báját, melegségét, meghittségét, ami illatos volt, de merész is. Szóval valamilyen női kellem, babusgató simogatás vagy egy olyan mozdulat, amely pillanatok alatt össze tudja kócolni a férfit, netán térdre is kényszeríteni.
Sok-sok példát is fel tudott hozni a barátom állítása igazolására. Kis vidéki városban éltünk, gyakran ültünk, beszélgettünk út menti padokon. Tőle hallottam az alábbi hiteles történetet.
Emese a kisváros egyik legszebb leánya volt. Titkárnősködött egy helyi vállalat irodájában, és egy napon szerelmes lett. Fiatal orvos költözött a kertvárosba. Nőtlen volt, özvegy édesanyjával élt a rendelő melletti orvoslakban. Sosem látták nők társaságában, de kerülte a szórakozóhelyeket is.
Az ilyen férfival a legnehezebb kapcsolatot létesíteni. Hiányzik az alkalom. Emese mindent megpróbált, még olyasmire is vetemedett, hogy egy alkonyatkor, séta közben a padon ülő férfi előtt kiejtett a kezéből egy szál virágot. A fiatalember mintha észre sem vette volna. Aztán felhívta telefonon, majd amikor jelentkezett, azt mondta: „Bocsánat, téves!” De erre sem reagált.
Néha fél éjszaka nem hunyta le a szemét a férfiról ábrándozó leány, szőtte a szálakat, végre aztán sikerült megtalálnia a megoldást, amelyet a legapróbb részletekig kidolgozott. És ha egy szerelmes nő kifundál valamit, meg is valósítja. A nők csökönyösek. Különösen a szerelmesek. És Emese az volt.
Langyos augusztusi este volt, amikor a leány, aki a ház előtti kis virágoskertet öntözte éppen, felkiáltott. Nem is kiáltás volt ez, hanem inkább sikoly.
„Segítség! Kígyó! Megtámadott egy kígyó!”
Édesanyja, aki éppen vacsorához készülődött, kiejtette kezéből a tálat. Borzongató félelem fogta el, szinte letaglózta. Jól értette? Kígyó a kiskertben? Kezében a kenyérvágó kést szorongatta harciasan.
„Hol az az átkozott?” – kiáltotta, de a kígyónak nyoma sem volt.
„Itt tekergett az előbb, és egyenesen rám támadt!” – zokogta a lány, és a földre kuporodott. Aztán mutatta is: „Ilyen hosszú volt. És öltögette a fullánkját. Nézze, mama! Megmarta a lábamat, nem tudtam elugrani előle!”
Az özvegy kétségbeesetten emelte fel földön szipogó lányát, majd úgy, ahogy volt, kötény nélkül, mezítláb futott az orvosért. Meg sem nézte a kígyómarást. Elrohant, és megzörgette az orvos ajtaját.
„Doktor úr, az istenért, jöjjön azonnal, kígyó marta meg a lányomat!”
„Milyen kígyó?”
„Ekkora, e, mutatta, mérges nagy kígyó, egyszerűen csak rátámadt arra az ártatlan teremtésre. Mérges kígyó! Talán kobra volt. Vagy vipera! Jöjjön azonnal, mentse meg!”
Az orvos loholva futott utána, közben azon gondolkodott, hogy mivel téveszthette össze a lány a kígyót, hiszen a környéken egyáltalán nincs kígyó.
Letérdelt mellé. A lány mutatta vérző bokáját. Cérnavékony seb éktelenkedett rajta. És mellette mintha apró tűszúrásokat fedezne fel. Jobban szemügyre kell ezt vennie a doktornak.
„Adjon neki szérumot, kígyómarás elleni szérumot!” – kérte jajveszékelve a mama. Az orvos a leány szemébe nézett, és mindent megértett. Bokája fölé hajolt, hogy kiszívja a sebet. „Hát nincs széruma?” – csattant fel a lányát féltő anya. Az orvos erre újra a seb fölé hajolt, csókolgatta, és halkan csak ennyit mondott, miközben simogatni kezdte a lány lábát: „Ez ellen még nem találtak fel szérumot. Tudja, mi a neve? Szerelem!”