Körbetartozás: kormányzati intézkedés

Szabó Eszter
2006. 03. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai vállalkozások körében egyre nagyobb mértéket öltő körbetartozásról rendeztek tegnap konferenciát. A pénzügyminisztériumi és banki vezetők részvételével a Népszabadság szervezésében lebonyolított fórumon Molnár Albert, a pénzügyi tárca politikai államtitkára elismerte: a körbetartozások felszámolását segítő, ebben a hónapban elfogadott kormányzati intézkedések nem oldják meg teljességében a problémát, csupán javíthatnak a helyzeten. Úgy vélekedett: át kell gondolni a közbeszerzés szabályozását, és a polgári törvénykönyv egyes paragrafusai is módosításra szorulhatnak.
Radnai György, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója elmondta: mintegy 2500 milliárd forintra tehető a kis- és középvállalkozások hitelállománya, amelynek 10–12 százalékát garantálja társaságuk. Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy ma már egy-egy projekt hitelezésénél ellenőrzik, hogy a fővállalkozó tényleg kifizette-e a kivitelezőt. A világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface márciusi adatai szerint 2003 júniusa óta folyamatosan emelkedik a késve fizető cégek száma hazánkban, s idén várhatóan tovább mélyül a cégek közötti körbetartozás problémája. 2003 közepén hazánkban még átlagosan 35 napra fizettek a vevők, tavaly decemberben azonban már közel száz napot kellett várni egy számla kiegyenlítésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.