Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megkapta és megköszönte a parlament költségvetési bizottságának rendkívüli ülésére szóló meghívását, sőt a testületnek írt levele szerint alkotmányos kötelességének tekinti, hogy megjelenjen a grémium előtt, ezt tegnap azonban mégsem tette meg. A politikus ugyanis csak előre egyeztetett időpontban hajlandó megjelenni (az ellenzék szerint a kormányfőnek tegnap délután kettőkor volt az első hivatalos programja egy kerületi rendelőben, tehát idejébe belefért volna az ülés). A Fidesz a miniszterelnök mellett Polt Péter legfőbb ügyészt hallgatta volna meg Gyurcsány Ferenc Altus Rt.-jének egy korábbi üzlete miatt, amellyel összefüggésben a vádhatóság különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúját állapította meg, és amiért semmisségi pert indított az Altus és az Állami Közlönykiadó között köttetett szerződésre.
Polt részt vett az ülésen, ami a kormánypárti tagok távolmaradása miatt határozatképtelen volt. A legfőbb ügyész ebből kiindulva, napirend elfogadásának hiányában hárította el, hogy válaszoljon az eljárással kapcsolatban felmerülő képviselői kérdésekre. A Fidesz számításai szerint az államot közel 230 millió forintos kár érte, hiszen a köztulajdonban lévő Közlönykiadó Kft. az utóbbi években 117 millió forint bérleti díjat fizetett Gyurcsány Ferenc vállalkozásának, amelynek tulajdonát 125 millió forintért felújította és üzemeltette. – Ezzel szemben a politikus társaságának 8,3 millió forintos lízingdíjat kellett befizetnie az államkasszába – nyilatkozta Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke.
A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, Molnár Albert a helyszínen követte végig az eseményeket, megragadva az alkalmat egy rövid sajtónyilatkozatra. A politikus szerint Varga Mihály elnök visszaélt jogkörével, hiszen a költségvetési bizottságnak nincs kompetenciája vizsgálni az Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. közötti 1995-ös szerződést (a Fidesz szerint itt közvagyonról van szó, tehát kötelességük az ügy részletei után menni).

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést