Kormányra kerülése esetén a Fidesz annak ellenére sem akarja eladni a vasutat, hogy tisztában van a társaság súlyos helyzetével. Ezt Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje jelentette ki tegnap, vasutas dolgozók részvételével tartott fórumán. Orbán szerint a MÁV rosszabb állapotban van, mint az előző ciklus idején, mint fogalmazott, bicskanyitogató, amit a céggel műveltek, ezért a kormányváltás után vizsgálatot tart szükségesnek. – Elképesztő, erkölcsileg elfogadhatatlan állapotokat látok a MÁV-nál. A kormányváltás után szépen nyugodtan, higgadtan, szakmai alapon fel kell tárni, mi is történt az elmúlt négy évben, hogyan jutottunk ide. Lehet, hogy cudarul áll a magyar költségvetés, de ez nem ok arra, hogy eladjuk a vasutat. Semmi okát nem látom annak, hogy mi legyünk Európa balekjai – fogalmazott.
Kitért a büdzsé helyzetére, élesen bírálva, hogy a pénzügyi esztendő első negyedévének vége közeledtével a kormány a szokásoktól eltérően nem akarja közzétenni az államháztartási adatokat, hanem a választás első fordulója utáni időpontra halasztották ezt. – Nem lehet pontosan tudni, mi megy. Nemcsak a vasútnál nem tudjuk, hanem az egész magyar állami költségvetésnél – mondta, újabb trükknek minősítve a halasztást. Orbán szerint ez felelőtlen eljárás a kormány részéről, „ez a viselkedés még egy kormányváltást is veszélyeztethet”. Bejelentette, hogy a biztonságos kormányváltás érdekében, amelyhez elengedhetetlen a tények ismerete, felkérte Varga Mihályt, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetőjét, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján készítsen gyorsleltárt. Orbán számításai szerint a költségvetési hiány a kormányváltás idejére elérheti a nyolc százalékot, az év végéig pedig tovább nőhet.
A MÁV állami kézben tartása mellett érvelve a Fidesz elnöke hangsúlyozta: nem igaz, hogy csak magántulajdonban lehet valamit jól működtetni. Az állam vezetőinek nem azon kell törniük a fejüket, hogy hogyan szabaduljanak meg az állami vagyontárgyaktól, hanem azon, miként lehet jó színvonalú közszolgáltatást nyújtani állami kézben tartott cégek által. – A mi filozófiánk az, hogy Magyarországon vannak gazdasági lehetőségek, és ezeket elsősorban a magyarok számára kell fönntartani. Mi szeretjük a külföldi tőkét, örülünk ha jönnek, örülünk ha befektetnek, örülünk, ha lehetőséget teremtenek maguknak, de azt nem szeretjük, ha az egyébként meglévő lehetőségeket viszik el. Ha mindig a külföldiek élnek a magyar állam nyújtotta lehetőségekkel, hogyan fogjuk őket utolérni? – vetette fel. Orbán kitért arra is, hogy az államnak el kell számolni a vasúttal. Pontosan meg kell mondani, hogy a cégnek milyen tőkeproblémái vannak, és oda kell adni, amit a tőkehelyzet rendezése megkíván.
A Fidesz kormányra kerülése esetén a vasutasokkal szeretne tárgyalni a vasút jövőjéről. – Mi partnereket keresünk a vasutasokban, megállapodásra törekszünk velük, hogy közösen indíthassunk olyan programokat, amivel biztosítjuk a vasút állami kézben tartását – mondta, hozzátéve: meg kell vizsgálni, hogy a már kiszervezett szolgáltatások hol vannak, ott kell-e azokat hagyni, vagy újra át kell strukturálni a teljes vasúti szolgáltatást, és azt körülvevő pénzügyi szolgáltatói világot.

Újra kikérték Magyar Péter mentelmi jogát az Európai Parlamenttől