Elképesztő médianyomás nehezedik a médiamágnás olasz miniszterelnökre, aki a családja tulajdonában lévő kereskedelmi televíziói és néhány újságja ellenére is alig tudja felvenni a harcot a nemzetközi sajtóoffenzívával. Az össztűzre a kormányfő néhány nappal ezelőtt úgy reagált, hogy „már nem is vásárol újságokat, mivel a nagy sajtóorgánumok vezetői telefonon egyeztetik az ellene készülő cikkek címeit”.
Miért nem mosolyog most Silvio? – teszi fel kérdését a Newsweek magazin a Berlusconiról készült, kifejezetten előnytelen címlapfotó alatt, és olyan rosszindulatú képet fest a szinte már roskadozónak ábrázolt olasz gazdaságról, a kormányfő „szétszéledő” kabinetjéről, ami egyáltalán nem nevezhető objektív elemzésnek. Bár az összes közvélemény-kutató intézet szerint csak négy százalékpontos előnnyel vezet az ellenzéki Unió egy héttel a szavazás előtt, a nemzetközi lap cikke már címében is megelőlegezi a Lovag bukását, az olasz gazdaságban „argentin típusú válságot” és „Európa beteg emberét” vizionálja. A mozivásznakon pedig Nanni Moretti olasz rendező Kajmán című filmjét vetítik – itt a kormányfőt az égből potyogó líramilliárdok lepik el, felfalja áldozatait, hétévi börtönre ítélik, majd polgárháborút robbant ki a tönk szélére sodort Olaszországban. A mindig humoránál lévő Lovag erre úgy reagált, hogy „már kifejezetten hiányzott neki a Kajmán megszólítás”, sőt ezután „ha kivillantja 32 darabos fogsorát, senki nem tudhatja, hogy mosolyogni készül, vagy éppen egy kommunistát szeretne keresztbe lenyelni”.
Vatikáni aggodalom. A Vatikán nem csinál titkot abból, hogy aggódik az olasz baloldal választási programjának egyes pontjai miatt. A Szentszék aggodalmának fő forrása az az elképzelés, amelynek értelmében a Romano Prodi vezette baloldali pártszövetség – választási győzelme esetén – legalizálná az azonos nemű párok tartós kapcsolatát. (MTI)

Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor