A sürgősségi ellátórendszer átalakítására vonatkozó, a csecsemő- és gyermek-egészségügyi, valamint a nemzeti rákellenes program meghirdetése után ez a negyedik nagy stratégiai anyag, amelyet a szakma készített el – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet készülő épülettömbjének bejárása után, a nemzeti „szívprogram” bemutatásakor. A helyszínen Kiss István, a Magyar Orvostársaságok Egyesülete és Szövetsége elnöke úgy fogalmazott: a program célja, hogy jelentősen csökkenjen a kardiovaszkuláris megbetegedések és halálozások száma.
Csakhogy a szakma egy jelentős része nem támogatja a programot, az a három szakmai szervezet – a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Szívsebészeti Társaság, valamint a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság – is tiltakozó levelet fogalmazott meg, amely leginkább érintett a kérdésben. A Magyar Kardiológusok Társaságának közleményében például az áll, hogy a szakmai aggályok miatt sem támogatják a dokumentum kihirdetését. A társaság főtitkára, Tomcsányi János lapunknak úgy fogalmazott: egy nemzeti programnak politikamentesnek kellene lennie, nem szabadna választási témává silányítani ezt a kérdést.
Egyetértett ezzel Szabolcs Zoltán, a Magyar Szívsebészeti Társaság elnöke is, aki hangsúlyozta azt is, hogy ezen a téren a forráskivonáson kívül semmi nem történt az elmúlt négy évben. A szakemberek szerint az anyag szakmailag kidolgozatlan, fércmű, amely nem tartalmaz megfelelő intézkedési terveket arra, hogy mitől lehetne jobb a betegek ellátása, s mitől javulhatnak majd a nemzetközi viszonylatban is rossznak mondható megbetegedési és halálozási mutatóink. Szerintük ez a nemzeti program nem ad választ arra sem, hogy miként alakul majd a finanszírozás, amely intézmények végezhetik a legkorszerűbb beavatkozásokat, mekkora lesz a gyógyszerek tb-támogatása, lesz-e a kampányszerű koleszterinszint- és magasvérnyomás-szűrés.
A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje, Mikola István szerint a miniszterelnök pénz nélkül ígérget, ami egy program megvalósítását nagyban akadályozza majd. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy mihamarabb szükség lenne egy valódi „nemzeti szívprogramra”, hiszen a megbetegedési és halálozási mutatóink továbbra is nagyon rosszak.
Megbukott program
Nemzeti programot hirdetett a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére és hatékonyabb gyógyítására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kardiológusszakma jelentős része azonban nem támogatja a programot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!