Nem indítanak büntetőeljárást a múlt héten elhunyt Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész halálának ügyében – közölte lapunkkal Bálint Gabriella, a budapesti rendőrség sajtóügyeletese. A tegnapi boncolás eredménye szerint a nyolcvankét éves férfi halálának körülményei nem vetik fel bűncselekmény gyanúját.
A művész fia korábban édesapja koponyasérüléseire utalva nem tartotta kizártnak, hogy Ujváry Lajost bántalmazták és kirabolták. Ezt a feltételezést támasztotta alá a 61-es villamos vezetőjének észrevétele, amely szerint a festőn már nem volt télikabát, amikor ő látta. Ez a vallomás tévesnek bizonyult – tudtuk meg Ujváry Gábortól. A család azonban nem érti, miért csak három nappal az eltűnése után akadtak a művész nyomára. Ujváry Lajost szerda este látták utoljára, csütörtök hajnalban hunyt el, rokonai szombaton – véletlenül – szereztek tudomást a történtekről.
Mint kiderült, szerdán a Móricz Zsigmond körtéren esett össze, és a mentők a János-kórházba szállították. Bár akkor már személyi igazolványa nem volt nála, hozzátartozói pontos információk, leírások ellenére többször is hiába keresték az említett egészségügyi intézményben. De nem tudtak az esetről a mentőknél sem. Végül egy kórházi dolgozó ismerte fel fényképről a művészt.
Ujváry Lajos a Képzőművészeti Főiskolán Poór Bertalan és Szőnyi István növendékeként 1951-ben diplomázott. Nyugdíjba vonulásáig, 1985-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt.
A paraszti életforma régi rekvizitumainak és újabb jelenségeinek ábrázolója, különösen sokat foglalkoztatta az erdélyi székely falvak élete. Tagja volt a Művészeti Alapnak és a Képző- és Iparművészek Szövetségének. Az első gyűjteményes dombóvári kiállítása 1977-ben volt, tavaly elnyerte Dombóvár díszpolgári címét is.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni