Kellően erős ahhoz a magyar gazdaság, hogy 2008-ra teljesítse az uniós konvergenciakritériumokat, így három százalék alá csökkenjen a hiány – mondta a pénzügyminiszter az MTI jelentése alapján. Veres János kifejtette: a kritériumok teljesítése 2008-ra azt jelenti, hogy 2010 az euró bevezetésének éve lehet Magyarországon. A forintgyengülés kapcsán közölte: nem a magyar gazdasághoz kötődő változás befolyásolta az utóbbi hetekben az árfolyam mozgását. Ahhoz, hogy 2010-ben bevezethessék az eurót, „az államháztartásban nagy átalakítást” kellene végrehajtani – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy sajtóbeszélgetésen. Járai Zsigmond úgy fogalmazott, hogy az euró bevezetésétől „viszonylag távol állunk”. 2010 a hivatalos dátum, de a piaci várakozások szerint ez 2013–14-re lehet reális. Ahhoz, hogy megtörténjen, „nagyon nagy átalakítást kellene az államháztartásban végrehajtani” – mondta a jegybank elnöke.

Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó