Értetlenséggel és megütközéssel fogadta Martin Schulz, az Európai Szocialista Párt európai parlamenti frakciójának vezetője Mikola Istvánnak, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltjének a vasárnapi kongresszuson elhangzott kijelentését, mely szerint a kettős állampolgárság megadásával a Fidesz 20 évre bebetonozhatja magát a hatalomba – olvasható az MSZP európai parlamenti delegációja és Schulz brüsszeli közös sajtóközleménye Mikola István kijelentéséről. A frakcióvezető szerint a kijelentés mentalitása „ellentétes az európai demokráciafelfogással és jogállamisággal. Egész közösségeket, kisebbséghez tartozókat pusztán szavazatszerzés érdekében felhasználni ellentétes az európai értékekkel, és súlyosan sérti az emberi méltóságot, a demokratikus politikai szabályokat és kultúrát.” Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegáció vezetője pedig kijelentette: „mindig is éltünk a gyanúperrel, hogy Orbán Viktor és a Fidesz csupán önös érdekekből támogatja a kettős állampolgárság megadását, és nem a határon túli magyarok iránt érzett felelősség vezérli”.
Gál Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője kérésünkre úgy reagált Tabajdiék közleményére, hogy az, amit a fideszes képviselők otthon és Brüszszelben naponta tesznek a határon túli magyarok ügyében, alapot ad arra, hogy minden hátsó szándéktól mentesen jelenjenek meg a határon túliak körében. A képviselő ugyanakkor mélyen elítélte mindazokat, aki a határon túliak ügyét kampánycélokra használják ki még Brüsszelben is.
MSZP-kampány az Európai Unióban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!