Nagygyűlések évadja

Április egyről szóljon az ének – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón a miniszterelnök. Akkor, s mégsem másodikán lesz az MSZP nagygyűlése az Andrássy úton. Bölcs döntés. Április elseje szombat, munkaszüneti nap, azaz épp olyan alkalmas időpont a választási mozgósításra, mint a Fidesz által preferált vasárnap. Hiller István előbb „az elemi udvariasság nevében” (?) a Fidesznek ajánlotta a bolondszombatot, majd a munkanap hétfőt a Kossuth téri polgári választási nagygyűlésre – de arra nem adott épkézláb magyarázatot, hogy a főváros két különböző pontján miért ne lehetne párhuzamos rendezvényt tartani. Talán nem bízott a Lamperth Mónika által felügyelt rendőrség alkalmasságában? Nos, Gyurcsány Ferenc indokkal is szolgált a kitérő manőverhez. Szerinte „a jobboldal kisebbségében ott van egy oktalan és veszélyes indulat; ha pedig ott van, akkor különös elővigyázatosságra van szükség: óvni kell a várost”. A szocialisták „a nyugalomért szeretnének tenni, és ha ezért egy nappal korábban kell találkozni a köztársaság barátaival, akkor egy nappal korábban találkoznak velük”.

Némi szeplő az érvelésen, hogy pár órával előbb Csurka István is bejelentette: másodikán a harmadik utasok a Hősök terén demonstrálnak. Az MSZP tehát nemcsak földrajzilag került volna harapófogóba, de ideológiailag is: nem lehetett volna olyan lazán eladni, hogy „a jobboldal kisebbsége” vajon mit jelent a gyurcsányi frazeológiában. Arról nem is szólva: vajon milyen veszélyektől óvná a várost; mire alapozza, hogy az ő szavazótábora indulatmentes; illetve miből gondolja, hogy minden republikánus született baloldali? (Ez utóbbit megérdeklődhette volna Bushtól is.) A kormányfő március idusán nem láthatta, amit tévéfelvétel is tanúsít: nem a jobboldal, hanem a kormánypárt aktivistái tépkedtek kokárdát a másként gondolkodókról a Nemzeti Múzeum előtt.

Óvnék mindenkit attól, hogy a szocialisták döntését esetleg megfutamodásnak vegye. Elképzelhető ugyan, hogy az MSZP vezetői megrettentek a két tömeg összehasonlíthatóságától; miként a Terror Házát magába foglaló Andrássy út is érdekes helyszínválasztás – ám egy pillanatig sem feledhető: a választások nem a nagygyűléseken, hanem április 9-én, az urnáknál dőlnek el. Ott kell többen – és elegen – lenni. Mindazonáltal egy republikánus demokrata nem rejtheti véka alá megelégedését abban a tekintetben, hogy a pártállami utódpárt is belátta: „utcára vinni a politikát” nem valamiféle diktatórikus üzemmód, hanem a demokrácia természetes velejárója. Az MSZP most éppen az Andrássy útra viszi a politikát – hajrá! A Fidesz meg (amely állítólag irtózik a parlamentarizmustól, s ennek leplezésére képes akár rendkívüli parlamenti ülésszakot is kezdeményezni) a Kossuth térre. Hajrá! A nemzeti radikálisok a Hősök terére – hajrá! Az MDF védtelen nyugdíjasotthonokban kampányolva, az SZDSZ a Városházához tapadó ponyvasátor szélárnyékába húzódva? Hajrá! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Egy nemzet nagykorúsága, demokratikus érettsége abban nyilvánul meg, ha egyszerre képes használni a népuralom két terepét: az Országgyűlést és a köztereket. A demokrácia nem félelmetes, nem szorongáskeltő, hanem felszabadító élmény. Indulatosak, éretlenek persze mindenütt lehetnek – akárcsak provokátorok. A demokráciának azonban – s ezt egy gyakorló miniszterelnöknek is illene tudni – vannak kockázatai. Ha az MSZP úgy döntött, hogy időponteltolással kívánja csökkenteni a kockázatot – lelke rajta. Csak azt ne gondolják: kizárólag ők a köztársaság barátai. Cserébe a maradék ország sem mondja őket a nemzet ellenségeinek.