RAI
Az olasz közszolgálati televízió harmadik, a kommunisták befolyása alatt álló csatornáján Lucia Annunziata újságírónő interjúvolta Berlusconi miniszterelnököt. Miután a kérdező több alkalommal beléfojtotta a szót, a miniszterelnök azt mondta, szégyellje magát és azt, hogy ezzel bemutatta, miként interjúvolnak az Annunziata-fajta újságírók. Az élő adásban ezután Silvio Berlusconi felállt, kezet nyújtott, és elhagyta a stúdiót. Az adás a következő internetes címen látható: http://www.media. rai.it/mpmedia/0,,In1-2h^1881,00.html.
APA
A Fidesz jelöltlistájáról az osztrák hírügynökség azt jelenti, hogy az ellenzéki pártnál „nemzedéki váltás következett be”. A párt elnöke a lista második helyén álló, 59 éves Mikola Istvánt „a nemzet orvosaként” mutatta be. Orbán Viktor kijelentette, egy vezetése alatt megalakuló kormány megakadályozná, hogy Magyarországot elöntsék a silány minőségű termékek.
The New Yowk Times
A vezető liberális amerikai lapban író izraeli szerző leszögezi, hogy az izraeli társadalom többségének is elege lett már a zsidó telepesekből, és teljesen egyértelmű, hogy az ország jövője attól függ, vajon megszünteti-e uralmát Ciszjordánia fölött.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!