Nem hiénák, érző emberek

Látszólag minden forrásban van a MiZo Pécs kosárlabdacsapatánál. Az együttes kiesett az Euroligából, nyilvánosságra kerültek a klub anyagi problémái, a meghatározó játékosokhoz hasonlóan Rátgéber László is azt fontolgatja, érdemes-e tovább itt dolgoznia. A vezetőedző nem eme nézetet akarja kategorikusan cáfolni, hanem azt hangsúlyozza, mindezek dacára csapatát mindennél erősebb kötelék, a kikezdhetetlen emberi kapcsolatba vetett hit tartja össze, amit vasárnap a hazai vetélytárs, a Sopron feletti fölényes győzelemmel bizonyított.

Bár a sportban szinte alaptörvény, hogy csak előre szabad nézni, a vasárnapi siker után nem gondolt mégis arra: ezzel a játékkal akár a Vilniust is legyőzhették volna, és bejuthattak volna a legjobb négy közé az Euroligában?
– Nem, mert az utolsó öt percben ugyanazokat a hibákat követtük el, mint a Vilnius ellen. Igazán komoly ellenféllel szemben csak akkor tudunk nyerni, ha a hajrában már lényegében ledolgozhatatlan az előnyünk. Másrészt azért nem, mert a Sopron nem a Vilnius. A hazai vetélytársnál fantasztikus képességű játékosok szerepelnek, olyanok, akiknek ott a helyük az Euroliga négyes döntőjében. Teasley, Matovics, Cserny és Gorbunova mind húszpontos játékos, s ott van még Károlyi, Eördögh és Honti is. A Sopron életveszélyes, ha hagyják játszani. Ám mi vasárnap ugyanazt tettük vele, amit a Vilnius velünk. Védekezésben fizikailag és pszichésen is felőröltük ellenfelünket. Kollégám, Natalia Hejková tökéletesen értékelte a történteket: a soproniak a második negyedben a taktika helyett a szívükre hallgattak. Ezt nevezem én kosárlabda-öngyilkosságnak. Persze azt se hallgassuk el, hogy abban az időszakban nekünk olyan kosarak is behullottak, amilyenek máskor leperdülnek. Nagyjából azonos képességű csapatok között mindig az dönt, hogy melyik követ el több hibát, és melyik képes extrákat hozzátenni a játékhoz. Vasárnap mindkettő nekünk kedvezett, ezért nyertünk ilyen nagy fölénnyel.
– Azért kanyarodtam vissza az Euroliga-kudarchoz, mert a Vilniustól elszenvedett vereség után meglepő nyilatkozatot tett, miszerint már Prágában, az alapszakasz utolsó meccsén kiestek. A vasárnapi teljesítmény nem írta felül ezt a véleményét?
– Nem, csak más értelmezést adott neki. Prágában csupán két ponttal vertük meg a sereghajtót, s minden gyengeségünk megmutatkozott. Béres és Liszina már akkor sem volt teljesen egészséges, a centerjátékunk nagyon akadozott. Nekem akkor vált egyértelművé, hogy addig az egész évben túlteljesítettünk. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Hát a Vilnius ellen eltört. De most jön a lényeg: csak szakmailag törtünk össze, emberileg nem! A vasárnapi meccs tizenhárom éves pécsi munkám egyik legszebb élménye. Kiderült, hogy ebben a bő évtizedben hatalmas emberi értékek keletkeztek. Másfél hete teljesen padlón voltunk, diósgyőri vereségünk ezt pontosan megmutatta. Ezt az állapotot csak súlyosbította a nyilvánosságra került nehéz anyagi helyzetünk. Ha a szívekben nincs érzés, akkor ilyen helyzetben az edző bármit csinálhat. Vehet korbácsot a kezébe, megpróbálhat a lelkekre hatni, mit sem ér. A játékosok elsősorban nem önmagukért, apukáért, anyukáért, a kedvesért, a szurkolókért, hanem az edzőért küzdenek. Ha nem jó a játékos–edző kapcsolat, ha a játékosokat csak a pénz hajtja, akkor ilyen helyzetben összecsuklanak. Ezzel szemben a lányok vasárnap nem úgy játszottak, hogy háromhavi fizetéssel tartoznak nekik, hanem mintha három évre előre ki lennének fizetve.
– Ez szép és igaz, hosszú távon mégis az érvényesül, hogy az adósság csak egyre nő.
– Mi is tudjuk, éppen ezért még most, időben szeretnénk megoldani a helyzetet.
– Valóban, miként hírlik, Csányi Sándortól remélnek segítséget?
– Csányi Sándor eddig is támogatta a csapatot. Ő a MiZo tulajdonosa, s emellett komoly érdekeltségei vannak Baranyában, elég csak Villányt és Bólyt említenem. Tehát nem lehet közömbös a talán legnagyobb tömegeknek színvonalas szórakozást nyújtó csapat sorsa iránt. Ám mi nem vagyunk hiénák, akik meg akarnak kopasztani egy mecénást. Megvannak az értékeink, ahhoz remélünk segítséget, hogy ezeket megőrizhessük.
– Csak a megőrzés, a jelenlegi szint a cél?
– Arra építünk, amit mindenki ismer. Van egy olyan csapatunk, amelynek hétről hétre ezrek szurkolnak, amelynek csupa szív idősebb – Iványi és Béres –, illetve tehetséges fiatal – Fegyverneky, Bujdosó, Vajda, Semsei – játékosok adják a magját. Európai szereplésünk azon múlik, hogy melléjük a közepesnél valamivel jobb vagy kiemelkedő képességű légiósokat tudunk-e igazolni.
– A jelen helyzet szerint a közepesekre is alig futja. Nem kilátástalan a jövő?
– Nem könnyű, de nem szabad feladni, mert ha nincs motiváció, akkor nem érdemes dolgozni. Bár elismerem, egyre többet gondolok arra, hogy 2002-ben mekkora lehetőséget mulasztottunk el. Az orosz klubok akkor még nem vásárolták fel a legjobbakat, a rájátszásra például még le tudtuk szerződtetni az idén az Euroliga legjobbjának választott Sztyepanovát. A negyeddöntő harmadik meccsén csak néhány ponttal kaptunk ki attól a Valenciennes-től, amelyik később az elődöntőben és a döntőben harminc ponttal verte a Rózsahegyet, illetve a Gdyniát. Ráadásul ha mi jutunk tovább, mi rendezhettük volna meg a Final Fourt.
– Időről időre híre járja, ide-oda csábítják, s ön erősen fontolgatja az ajánlatot, hogy ha Pécsett nem sikerül, akkor máshol irányítson Euroliga-győzelemre esélyes csapatot.
– A kihívás foglalkoztat, de vannak fontosabb dolgok. Bízom a csapatunkban, s itt él a családom is, nagyon erősen kötődöm Pécshez.