Nem fogadta el tegnapi zárt ülésén az intézmény idei üzleti tervét a Magyar Rádió Közalapítvány civilekkel kiegészült kuratóriuma. Emlékezetes: a politikai delegáltakból álló kuratóriumi elnökség kormánypárti delegáltjai egy hete a két alelnök által kidolgozott üzleti tervjavaslatok közül a legszigorúbbat támogatták. Ennek értelmében a rádióban jelentős elbocsátásokkal, a bérköltségek csökkentésével, ingatlaneladással és a fizetések befagyasztásával kellett volna számolni. A nagykuratórium azonban sem ezt, sem más – lényegesen enyhébb megszorításokat tartalmazó – tervezetet nem fogadott el. Így a rádió legalább májusig üzleti terv nélkül működik. Gellért Kis Gábor MSZP-s kuratóriumi elnök elmondta: a kuratórium döntéséig az az alapelv, hogy az előző évi költségvetés kilencven százalékából működik a rádió. – Elvileg ez az év végéig alig több mint hétmilliárd forintot jelentene – tette hozzá a főkurátor.
Májusban viszont már új öszszetételű kuratórium dönthet a kérdésben, mert a jelenlegi társadalmi delegáltak mandátuma lejár. Az Országos Rádió és Televízió Testület pénteken délelőtt sorsolja ki a közmédiumok kuratóriumaiban a civil szervezetek számára fenntartott helyeket.

Érettségi 2025: itt vannak a magyar nyelv és irodalom érettségi hivatalos megoldásai