Nyitott finn kapuk

Ha a Magyarországról nézve csillagászati árakkal büszkélkedő Helsinkiben cukrászdát nem is nyitunk a közeljövőben, cukrászsegédnek már akadály nélkül elszegődhet a munkát kereső magyar fiatal, hisz május elsejétől megnyílik a finn munkaerőpiac a magyarok előtt.

Pataky István
2006. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsősorban uniós kérdésekről tárgyalt Sólyom László köztársasági elnök finnországi látogatásának első napján. Tarja Halonen finn államfő a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a bolgár és román EU-csatlakozás után egyáltalán nem szabnak gátat a két keleti országból érkező munkavállalóknak. Románia esetében ugyanakkor Helsinki figyelni fog a kisebbségek helyzetére – ezt lapunk kérdésére válaszolva Sólyom László is megerősítette, hozzátéve: a Nyugat-Balkán, így Koszovó ügyében Budapest szakértők révén kíván aktív szerepet vállalni a júniustól startoló finn EU-elnökség alatt.
Megnyílt munkaerőpiac ide vagy oda, a hófödte Helsinki utcáin alig látni bevándorlókat, idegen szót az állig beöltözött, de így is fagyoskodó turisták részéről hallani csupán. Első látásra Finnországban minden tökéletesnek tűnik, szervezés tekintetében talán túlságosan is, hisz a külön programra vágyó magyar újságírók csoportja sikertelenül próbálta meggyőzni a finn szervezőket arról, hogy az egyébként számukra fenntartott kisbusszal utazzanak vissza a szállodába, így a hivatali autó üresen ugyan, de kitartóan követte a hivatalos delegációt egy temetői koszorúzásra. Hogy azért itt sem minden arany, ami fénylik, azt a Helsingin Sanomat című napilap egy korábbi írásából tudjuk meg. Az újság arról számolt be, hogy az utóbbi három esztendőben a finn adóhatóság, a rendőrség és az országos termékellenőrző hivatal kilencszáz ellenőrzést tartott finnországi éttermekben, és az akciót hetven esetben büntetőeljárás követte. A vizsgálatok során kiderült, hogy a vendéglátó-ipari egységekben több mint 16 millió eurós „osztalékot” fizettek az el nem könyvelt bevételből, és 11 millió euró értékben fizettek ki béreket szintén feketén. Mint kiderült, a jogsértéseknek etnikai jellege van: a kihágások gyanúja miatt vizsgált éttermek hetven százaléka más nemzetiségűek tulajdonában állt, illetve idegen háttérrel rendelkező finneké volt. Óvatosan hát a helsinki cukrászdanyitással, magyarok!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.