Közvélemény-kutató intézetek szerint hatvan úgynevezett billegő választókörzet van az országban, ahol bizonytalan tehát, hogy melyik párt – az MSZP vagy a Fidesz – képviselőjelöltje szerez mandátumot. Úgy tudjuk azonban, hogy a két nagy párt vezetése számára pontosabb felmérések is készülnek, amelyekből kiderül, tizenöt-húsz választókerületben dőlhet el a voksolás.
Szocialista forrásaink szerint a párt belső felmérései azt mutatják: a Szövetség a 176 egyéni körzetből százat nyerhet meg, míg a nagyobbik kormánypárt hatvanat. – Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy a baloldali koalíció újra kormányt alakíthat – figyelmeztetett informátorunk. Az MSZP előzetes kalkulációja szerint ugyanis az SZDSZ bejutásával (amellyel állítólag a Fidesz is számol), illetve a listás szavazatokkal (elsősorban fővárosi) újra többséget szerezhetnek a parlamentben. A Köztársaság téren úgy vélik, az ellenzéknek legalább 110-115 egyéni körzetben kellene diadalmaskodnia a győzelemért, tehát 16 olyan körzet van, amelyben az elkövetkező másfél hétben eldőlhet a szavazás.
A fentiek miatt éppen ezért, az időközi önkormányzati választások szocialistákra nézve lesújtó eredményeitől függetlenül (Szentendrén húsz, Mosonmagyaróváron tíz százalékot vert a Fidesz az MSZP-re), a szocialisták kampánycsapata továbbra is nyugodtan tekint április 9-re. Az elmúlt másfél hét – hasonlóan az elkövetkező másfél hét várható legfontosabb kampányfeladatához – a mozgósítással telt el. A szocialisták szerint ebben sem állnak rosszabbul, mint a „gőzerővel” dolgozó Szövetség. Sőt, úgy vélik, az utcára való kitelepüléseket (ezek során az MSZP jelöltjei az aktivistákkal együtt szórólapoznak és beszélgetnek a választókkal) figyelembe véve aktivistáik jobban teljesítenek, mint a Fidesz szimpatizánsai. Az MSZP emellett telefonos direktmarketing-kampánnyal éri el potenciális támogatóit, illetve személyesen is igyekeznek felvenni a kapcsolatot az állampolgárokkal azok otthonában.
A szocialisták szerint bár jobb lett volna, ha nagygyűlésüket a fideszes rendezvény után tarthatják meg, kommunikációs szempontból mégis sikernek értékelik, hogy az utolsó hétvége, illetve annak sajtóban való beharangozása nem kizárólag az ellenzéki tömegdemonstrációról, hanem az MSZP-ről is szól.

Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban