Orbán szemléletváltást sürget

Amennyiben a polgári oldal nyeri meg az áprilisi választásokat, akkor a magyarság egy újabb sikerkorszak elé néz. Az életerős nemzetet Isten is megsegíti, bizonyíték erre az elmúlt ezer év történelme – fogalmazott tegnap este Miskolcon megtartott nagygyűlésén Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Tolcsvai L. László
2006. 03. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha valóban jól működő, sikeres Magyarországot akarunk, akkor egy erős, szervezett nemzetet kell alkotnunk – hangsúlyozta Orbán Viktor a mintegy tízezres tömeg előtt a miskolci Hősök terén. Elmondta: a köztársaság sohasem fogja fölemelni a nemzetet, csak a nemzet tudja fölemelni a köztársaságot. A mostani választások tétje nagyobb, mint bármelyik előző választásé. A tét ugyanis ma nem az, hogy leváltjuk-e a kormányt vagy sem, hanem az, lesz-e magyar jövő. Szükséges a szemléletváltás, enélkül ugyanis nem előre, hanem hátrafelé mennénk, vissza a nyolcvanas évekbe – fogalmazott a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
A Kárpát-medencében ezer éven át csak a magyarok tudtak államot fenntartani, s ez nemcsak büszkeség, hanem felelősség is a következő nemzeti kormány számára. Magyarországnak ma nemzeti programra, illetve nemzeti kormányra van szüksége, nem pedig egy szűk, pénzügyi csoport kormányára, s főleg nem egy ember magánprogramjára. Orbán Viktor hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció véglegesen meggyőzte arról, hogy az embereket be kell vonni az ország közös jövőjéről szóló program megalkotásába. A pártelnök rámutatott: az anyagi és a lelki erő egyaránt fontos, s úgy gondolja, minden kormányzati cselekedet a köz érdekeit szolgálja majd a kormányváltás után. A lelkierő mellett az életerőre szintén szükség van, ezért döntöttek a kormányfő-helyettesi poszt létrehozása mellett, melyre Mikola István egészségpolitikust jelölték. Orbán előző gondolataihoz hozzáfűzte, hogy a leendő kormány nem pénzügyi trükkökkel manipulál majd, hanem a tisztességesen megfizetett emberi munkát részesíti előnyben, és ez a Fidesz programjának legfontosabb része az egészségügy fejlesztése mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.