Röviden

MTI
2006. 03. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megint tanú
Ludwig
Az a gyanús, ami nem gyanús… – mondogatja Pelikán József gátőr a fa tetején gubbasztva. Közben körös- körül egyre vészesebben árad a víz…

Meghalt hazánk legidősebb férfija
Száznyolc éves korában elhunyt Magyarország legidősebb férfija. Molnár Gergely Andrást március 22-én a szegedi kórházban érte a halál. A hosszú életet megélt ember Kiskunmajsán született, s mindkét világháborúban harcolt. Tavaly ősszel katonai ünnepséget rendeztek születésnapja alkalmából az egykori laktanya előtt, ahonnan a veterán az első világháborúba indult. (MTI)

Ingyenes vakcina a madárkór ellen
Nagybaracska térségében újabb négy szárnyasban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, de a dunakeszi–horányi rév, Szentendre, valamint Dunaszentbenedek körül már megszüntették a védőzónát – hangzott el a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóan. Batiz András arról is beszámolt: tizenhárom állatkert – köztük a budapesti – nagy értékű madarait beoltják a jövő héten egy holland állatvakcinával, amit a gyártó ingyen ajánlott fel az uniós tagországoknak. (MTI)

Beismerte tettét a rablógyilkos
Őrizetbe vették azt a 42 éves munkanélküli férfit, aki a múlt pénteken fejszével ölt meg a Somogy megyei Nagyszakácsiban egy 93 éves asszonyt, miután az betörésen kapta. Az áldozatnál korábban alkalmi munkát vállaló férfi 70 ezer forintot vitt magával. Elfogása után beismerte tettét. (MTI)

Ismét jól vizsgázott a szuperhajtómű
Ausztráliában tegnap sikeresen végrehajtották második kísérletüket is a Queensland Egyetem kutatói a hiperszonikus sebesség elérésére képes scramjet-hajtóművel. A szerkezet, amely a légköri oxigént hasznosítja, 325 kilométer magasságban 7500 kilométer óránkénti sebességet ért el. Az új hajtóműtípus rövidítheti az interkontinentális légi utazások időtartamát, és csökkentheti a műholdak felbocsátásának költségeit. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.