Röviden

Munkatársunktól
2006. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túlszárnyalva a 2004-es kiemelkedő eredményeit, a HVB Bank 2005-ben is a várakozásokon felül teljesített: mérlegfőösszege 2005. december 31-én 1 035 129 millió forint volt, ami 9,6 százalékkal haladta meg a 2004. évi 944 298 millió forintot. A bank adózás előtti eredménye 8,15 százalékkal haladja meg a megelőző év eredményét. Tavaly a HVB erőteljes expanziós programot indított el, amelynek célja az erős vállalati ügyfélbázis mellett a lakossági ügyfélkör növelése. (P. B.)

Az Európai Bizottság bejelentette: közölte a Microsofttal, hogy versenyszempontból aggályosnak tartja a cég új operációs rendszerét. Ezekre az új felvetésekre is választ kell majd adnia a korábban, hasonló okok miatt már elmarasztalt amerikai szoftvergyártó cégnek. (MTI–Eco)

A generikus gyógyszerek egyik világvezető gyártója, a legnagyobb indiai gyógyszeripari cég, a Ranbaxy bejelentette, hogy megvásárolja a román Terapia gyógyszergyártó céget és ezen túlmenően további beruházásokat tervez a délkelet-európai országban, gyógyszerfejlesztést és -gyártást növelne ott. (MTI–Eco)

A Zara divatáruházláncot tulajdonló spanyol Inditex is közzétette 2005. éves üzleti adatait, miszerint adózott eredménye 26 százalékkal, 803 millió euróra nőtt. (MTI–Eco)

Elérte a 2,5 milliárd forintot a tavaly szeptemberben indult Credit Suisse BUBOR Plusz Alap vagyona – közölte a Credit Suisse Asset Management Hungary Alapkezelő Rt. (MTI–Eco)

A svéd Hennes and Mauritz lánc az elemzői várakozásoknak megfelelő adó előtti eredményt ért el az első negyedévben, részvényeinek árfolyama azonban mégis csökkent, mert gyenge volt az értékesítés februárban, s a márciusi adatok sem festenek jobban. (MTI–Eco)

Az április 3-tól jegyzésre hirdetett kamatozó kincstárjegy új sorozatának éves kamata hat százalék lesz, 25 bázisponttal magasabb az előző kilenc sorozat 5,75 százalékos kamatánál. A 2007/08. sorozatú új kamatozó kincstárjegyet két héten át, április 14-ig lehet jegyezni. (MTI–Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.