Drága átnevezés az rt.-knél
A tőkepiaci törvény tavalyi módosítása miatt kötelezővé vált a részvénytársaságok megkülönböztetése aszerint, hogy nyilvánosan vagy zártkörűen működnek-e. Ezt az nyrt. vagy zrt. rövidítéssel kell jelezni. A módosítás hatálybalépését követő első közgyűlésnek kell dönteni a cégnév átalakításáról – rendelkezik az új törvénycikkely. Egy-egy vállalatnak azonban sok százezer forintos költséget jelent a névváltozás – írja az Index. A több mint négyezer zrt. pedig maradhatott volna rt., milliárdos összköltséget spórolván meg ezzel. (K. R.)
Jön az évi egyszeri gázóra-leolvasás
A jelenlegi háromhavonta történő gázóra-leolvasás helyett a Fővárosi Gázművek Rt. fokozatosan átáll az évi egyszeri leolvasásra – tájékoztatta lapunkat a társaság igazgatója. Csallóközi Zoltán elmondta, erre idén február és 2007 januárja között kerül sor, havonta két-három kerületben vezetik be az új rendszert. Ennek lényege, hogy tizenegy hónapig a fogyasztó az általa meghatározott, s bármikor módosítható összegű részletekben fizet átalánydíjat, majd az évi egyszeri leolvasás után megkapja a végszámlát, amely tartalmazza az összes fogyasztást, illetve az ebből kiszámított különbözetet a már befizetett összeghez képest. (P. T.)

Túlélőkalauz az érettségi alatt: így küzdheted le a vizsgadrukkot