Röviden

MN
2006. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Darabolók
Nedbál

A Magyar Televízió hétfőn este, a színházi világnap alkalmából bemutatta az Örkény István Tóték című műve alapján készült tévéjátékát. Ennek még örülhetnénk is, de annak már kevésbé, hogy a közszolgálati csatornán sugárzott műsort ajánlók és politikai hirdetések szakították meg, jóllehet ezt a médiatörvény nem engedi. A család végül feldarabolja az őket nyúzó Őrnagyot. Csakúgy, mint ezúttal Tótékat a politika.



Gyermekbaleset Kisvarsányban
Levágta hároméves játszótársának két ujjpercét egy hatéves kislány Kisvarsányban, az ügyben a rendőrség vizsgálja a szülők felelősségét. A gyerekek az udvaron játszottak még szombaton, a kislány a felnőtteket utánozva fát akart vágni, a szomszéd kisfiú pedig segíteni próbált, s ekkor a balta jobb kezének mutatóujjáról lecsapott két ujjpercet. (MTI)

Tehervonatnak ütközött az autó
Elsodort egy autót a tehervonat Rácalmás és Adony között egy vasúti átjáróban tegnap délben. A személykocsi sofőrjét súlyos, életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították a székesfehérvári kórházba. A szerelvény 100-150 méteren át tolta
maga előtt a járművet, majd a mozdony maga alá gyűrte a kocsit. (MTI)

Börtönt kapott a nyugdíjas
Jogerősen két év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla tegnap azt a szentesi nyugdíjast, aki egy italozás utáni szóváltás közben olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az négy nap múlva belehalt sérüléseibe. A bíróság halált okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek Német Lajost. (MTI)

Újságírót ölt a profi bokszoló
Huszonkilenc év és négy hónap börtönbüntetést kapott tegnap James Butler profi ökölvívó, aki megölt egy újságírót, és megpróbálta felgyújtani annak házát. A 32 esztendős sportoló jóbarátja volt áldozatának, San Kellermannek, akinek a holttestét 2004. október 17-én találták meg a házában. A rendőrök három nappal később fogták el Butlert. (MTI)

Igazolták Dániában a madárinfluenzát
Megerősítette az illetékes nagy-britanniai laboratórium tegnap a madárinfluenza H5N1-es altípusának jelenlétét az első olyan Dániában vett állati szövetmintában, amelyet tizenegy másik esettel együtt vizsgáltak a dán egészségügyi hatóságok. A vírust egy elhullott egerészölyvből vett mintában mutatták ki. (MTI)

Zuglói beszélgetés Csókay Andrással
A Zuglóért Polgári Egylet következő beszélgetését ma este fél héttől rendezik Hitünk és értékeink címmel Budapesten, a Szent István Király Zeneiskolában (XIV., Columbus u. 11.). Az est vendége dr. Csókay András idegsebész lesz. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.