Kétmilliós büntetés
A Vodafone azon reklámjaival, amelyben a mobilcég a hálózatában külföldről kezdeményezett és fogadott mobiltelefon- hívások díjáról adott tájékoztatást 2005 júliusában és augusztusában, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított – döntött a GVH. A céget jogsértő magatartásáért a tanács kétmillió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. (J. Gy.)
Az LDFSZ tárgyalna
Bár a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) mind az alapbér-, mind a kafetériaemelés tekintetében elmozdult korábbi álláspontjáról, a szakszervezet közlése szerint a Budapest Airport új menedzsmentje csak akkor hajlandó megállapodni, ha az LDFSZ lemond szakszervezeti jogairól. Az érdekképviselet elítéli az etikátlan magatartást, és a tárgyalások folytatására kéri a munkáltatót. (B. Á.)
Bankok hitele sztrádaépítéshez
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. legfeljebb 320 millió euró hitelt kaphat az Európai Beruházási Banktól ahhoz a 640 millió euró költségűre becsült sztrádaberuházáshoz, amelynek keretében épülnek az M3-as és az M35-ös, összesen 73 kilométeres szakaszai. A hitel része lesz annak a mintegy kétmilliárd eurós forrásbevonásnak, amelyet a programutakra költ a társaság. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 32 millió euróval vesz részt az M6-os autópálya új refinanszírozási programjában. (MTI)
Holland nyitás
Megnyitja munkaerőpiacát Hollandia az unió tavalyelőtt csatlakozott kelet-európai tagországai, köztük Magyarország munkavállalói előtt – döntött tegnapi ülésén a holland kormány. Április 30-ig valamennyi régebbi EU-tagállamnak döntenie kell ebben a kérdésben az új tagok csatlakozási szerződése alapján. (MTI)

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?