Orbán Viktor és a kis egyházak
Tíz kisebb történelmi keresztény egyház vezetőjével találkozott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke; a résztvevők egyetértettek abban, hogy Magyarországnak erkölcsi, lelki megújulásra van szüksége, s ehhez a maga helyén mindenkinek hozzá kell járulnia. A találkozón részt vett a baptista egyház, a metodista egyház, a Szabad Keresztény Gyülekezet, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség, az Őskeresztény Gyülekezet, az Agapé Gyülekezet, a Salom Gyülekezet, a Budai Autonóm Gyülekezet, az Üdvhadsereg, valamint a Mahanaim Gyülekezet. (J. I.)
Budapestnek nem kell az időkerék
Ingyen sem kell a fővárosnak a Városliget szélén az uniós csatlakozás alkalmából felállított időkerék, a Budapest Galéria ugyanis nem tudná biztosítani sem a szükséges műszaki feltételeket, sem a több tízmilliós fenntartási, működtetési költségeket – határozott a főpolgármesteri kabinet. Az előterjesztés szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ingyenesen ajánlotta fel a Műcsarnok mellett, 2004-ben elhelyezett időkereket, amelynek felállítását a Budapest Galéria korábban sem támogatta. (origo.hu)
Szolgálatban a mentőhelikopterek
Hétfőn áll szolgálatba Budaörsön az első, új osztrák mentőhelikopter, amely a légi mentés fejlesztésére kiírt tender eredményeképpen érkezett hazánkba – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Tájékoztatása szerint, az EC–135 típusú mentőhelikoptereken repülés közben is végezhetők életmentő beavatkozások. (MTI)

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés