Valódi választ várnak
A Fidesz továbbra is várja Gyurcsány Ferenc válaszát a sajátos körülmények között privatizált Nemzeti Tankönyvkiadó átjátszása kapcsán, és ragaszkodik ahhoz, hogy a miniszterelnök tegye meg a szükséges lépéseket az ügyben – mondta lapunknak Sió László (Fidesz). Leszögezte: a tankönyvkiadó privatizációs szerződése egyértelműen kimondja, hogy a vállalat továbbértékesítésére kizárólag az ÁPV Rt. előzetes jóváhagyását követően kerülhetett volna sor, az eladók tehát megsértették, illetve kijátszották a megállapodás ezen pontját a Nemzeti Tankönyvkiadót birtokló Láng Rt. eladásával. (F. M.)
Sorsolás a kuratóriumokba
A közszolgálati médiumok kuratóriumaiba a mai napon tartandó sorsolás után kerülhetnek be a civil szervezetek delegáltjai. A sorsolás a Kossuth Klubban lesz, melyre a társadalmi szervezetek reggel kilenc és tizenegy óra között regisztráltathatják magukat. A sorsoláson csak a regisztrált szervezetek vehetnek részt. A kuratóriumokba bekerült társadalmi szervezetek egy évig vehetnek részt a tulajdonosi testületek munkájában. (B. B.)
Gyűjtés a Szentföldért
Az Apostoli Szentszék arra kérte a híveket, hogy támogassák a súlyos helyi háború következtében nehéz anyagi helyzetben levő szentföldi zarándokhelyeket. Vasárnap a kérés teljesítéseként a hazai katolikus templomokban e célból tartanak országos gyűjtést. (J. I.)

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést