Igen súlyos, 50 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot rótt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tele2 Magyarország Kft.-re. A cég utóbbi két évben folytatott kampánya a GVH szerint alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére: a testület főleg az ingyenes telefonálásról és havidíjmentességről szóló hirdetésekben talált kivetnivalót. A GVH úgy ítélte meg: „ingyenesség” alatt az ellenszolgáltatás teljes hiánya értendő, ám a Tele2 tarifáit a fogyasztók csak akkor vehetik igénybe, ha rendelkeznek előfizetéssel egy „hagyományos” vezetékes szolgáltatónál. A cég ugyanis úgynevezett virtuális szolgáltató, vagyis nincs saját hálózata, valamennyi szolgáltatása egy előhívószám tárcsázása után érhető el. Tehát a Tele2 használatával sem válik ingyenessé a telefonálás, hiszen a fogyasztónak ez esetben is díjat kell fizetnie a valós hálózattal rendelkező szolgáltatónak. Márpedig erről a Tele2 hirdetései nem tájékoztattak, ahogy a Tele2-nek fizetendő kapcsolási díjakról sem.
A Tele2 nem ért egyet a határozattal: a cég jogorvoslattal kíván élni, mivel mind a bírság mértékét, mind annak alapját vitathatónak ítéli. – Több százezer elégedett ügyfelünk megértette a reklámok által közvetített üzeneteket, s igénybe veszi a Tele2 szolgáltatásait. Úgy gondoljuk, hogy azért teszik, mert megéri nekik – fogalmazott Laczkó Tóth Gergely ügyvezető igazgató.

Helyszínelők a Csillagbörtönnél, kiderült, miért vonultak ki a rendőrök – videó