Raktárépületeket gyújtottak fel szándékosan tegnapra virradóra a Somogy megyei Tab közelében. A tűzben nem sérült meg senki, az anyagi kár azonban jelentős – nyilatkozta lapunknak Heizler György, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Az erdő közepén lévő egykori szovjet laktanya épületegyüttesében először három raktár kapott lángra. Az ötven méter hosszú, húsz méter széles helyiségekben jelenleg mezőgazdasági terményt, faárut és gépeket tárolnak. Éjjel meggyulladt háromezer bála lucernaszéna, több tonna kukorica és búza, és veszélybe került néhány traktor is. Két épület vasbeton teteje beomlott. A laktanya területén az imént említett épületcsoporttól hétszáz méternyire, majd ettől egy kilométernyire is újabb silókban ütött ki a tűz. Ezért vált megalapozottá a gyanú, hogy nem véletlen baleset történt. Csak a terményben harmincmillió forintos kár keletkezett, de a veszteség összege ennél nagyobb, néhány épület használhatatlanná vált, másokat fel kell újítani. A katasztrófavédelmi igazgató elmondta: bár a szovjetek interkontinentális rakétákat és más fegyvereket is tároltak a laktanyában, veszélyes anyag nem maradt utánuk.
A siófoki kapitányság rongálás miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen a tabi tűz ügyében – tudtuk meg Bíró Gábortól, a megyei rendőrség sajtóügyeletesétől.
Szintén szándékosan gyújtottak fel egy benzinkutat a Tolna megyei Bonyhádon tegnap hajnalban. A HavariaPress értesülései szerint a benzinkút melléképületébe gyúlékony anyagot dobott be egy ismeretlen. A rongálással négymillió forint kár keletkezett, itt sem sérült meg senki. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a bonyhádi rendőrkapitányság.

Több milliárd forint marad az emberek zsebében a bankszámladíj-moratóriumnak köszönhetően