Helyreállt tegnap reggelre az áramellátás Hamburgban, ahol hétfőn este tornádó pusztított, két ember halálát és másik kettő sérülését okozva. A forgószél néhány percig tombolt az északnémet nagyváros déli Harburg körzetében, miközben házak tetejét tépte le, megrongált több magasfeszültségű vezetéket, fákat csavart ki tövestül, autókat tört össze. A vezetékek azután szakadtak le, hogy a vihar lerántotta egy hajóépítő üzem alumíniumból készült tetejét, amelynek darabjait a villanyoszlopoknak fújta. A tornádó akkora erővel csapott le, hogy feldöntött három darut is. A hatalmas emelőszerkezetek közül kettőben még dolgoztak a kezelők, akiknek nem volt esélyük a menekülésre, és a daruk fülkéjével együtt a mélybe zuhantak – jelentette az AFP tudósítója. Az áramkimaradás miatt háromszázezren töltötték villany nélkül az éjszakát. Az elektromos üzemelésű szivattyúk sem tudtak működni, így a háztartások többségében víz sem volt. Nemcsak a tornádó, hanem a kíséretében járó villámlások is becsapták a vonatközlekedésnél használatos zavarfigyelőket, amelyek hibát észlelve tilosra állították a jelzőket. A szerelvények több órát késtek.
Két éve Németország keleti részén két kis falura csapott le tornádó – emlékeztetett a Reuters. A településeken több százan maradtak elektromos áram nélkül. A forgószél ott is házakat és autókat rongált meg, hatalmas károkat okozva.

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés