Április 1-jén 14 órakor minden, a köztársaság vagyonáért aggódó polgárt békés demonstrációra hívunk a budapesti Szalay utca 4. szám alatti ingatlan elé – jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, a Fidesz szóvivője. A politikus leszögezte: a Fidelitas által szervezett demonstrációt tegnap bejelentették a rendőrségen, és a hatóság engedélyezte annak megtartását. A szervezők 300–500 résztvevőre számítanak. Ismeretes: a tüntetéssel egy időben az MSZP tartja nagygyűlését a Kodály köröndnél.
Szijjártó Péter a legfőbb ügyész hétfői bejelentésével indokolta a helyszínválasztást. A politikus kijelentette: Polt Péter a közérdek sérelmét állapította meg a kormányfő vagyongyarapodását érintő Szalay utcai ingatlan ügyében, és polgári pert indít az ezzel kapcsolatos szerződés semmissé tételéért.
Szijjártó választ vár arra, Szilvásy Györgynek, a Miniszterelnöki Hivatal akkori helyettes, most politikai államtitkárának, Gyurcsány kabinetfőnökének valóban elengedhetetlen szerepe volt-e abban, hogy Gyurcsány cége az állami tulajdont meg tudja szerezni.
Ismeretes: az ügyészség a Szalay utcai ingatlan ügyében különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúját állapította meg, ám a cselekmény büntethetősége – az ügyészség szerint – 2003-ban elévült. A Miniszterelnöki Hivatal még 1995 januárjában adta el pályáztatás nélkül 6,640 millió forintért a képviselői klubnak kiszemelt ingatlant a Gyurcsány tulajdonában álló Altus Rt.-nek. Az értékesítés jóváhagyása Szilvásy hatáskörébe tartozott. Három hónappal az adásvétel után az állam százmillió forintért felújította, majd tíz évre visszabérelte az ingatlant a későbbi kormányfő cégétől. Az ügyészségi határozat szerint semmilyen ésszerű gazdasági indoka nem volt annak, hogy az állam a kormányfő cégét mindenféle ellenérték nélkül vagyonhoz juttassa, ezért az állami vagyon visszaszerzésére polgári pert indítanak.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő