Nem kaszárnyát, hanem szabad, demokratikus harmadik köztársaságot akarunk – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap Siófokon. Gyurcsány Ferenc szerint „sokkal mélyebb az a különbség, ami megosztja a jobb- és baloldal legjobb pártját, két nagyon különböző világ áll egymással szemben: egy elfogadhatatlan Fidesz–Magyarország áll szemben a szabadság MSZP által javasolt rendjével”. Kijelentette: „a nemzet orvosa” – utalva Mikola Istvánra – megmondja, milyen zenét kell hallgatnunk, hogyan, kikkel randevúzhatunk, s szingli életmódot kell-e folytatnunk vagy valami mást. Megjegyezte: „újabban azt hallom, hogy a legmodernebb pedagógiai eszközök kelléktárába a nemzet orvosa fel kívánja venni a körmöst”. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: „nem vagyunk hajlandók egy ilyen őrült világot szolgálni”.
– Ma Európában Magyarországon épül egyidejűleg a legtöbb autópálya és autóút – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonkeresztúron az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr között megépült szakaszának átadásakor. Hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra fejlesztése a jövőben is kiemelt szerepet kap a nemzeti programban. Mint azt lapunk megtudta, fonyódi középiskolásokat vezényeltek ki a sztrádaszakasz átadásához, hogy velük gyarapítsák az ünnepi beszédet tartó Gyurcsány Ferenc hallgatóságát. Az iskola igazgatója, Zádori János azzal érvelt a diákok rendezvényen való részvétele mellett, hogy tanulóik egy része az autópálya új szakasza környékén lakik. – A tanulók kérése volt az avatón való részvétel – mondta. A diákok egyébként öt autóbusszal érkeztek a helyszínre a 15 kilométerre lévő iskolából. Azt, hogy ki állta a szállítási költségeket, egyelőre nem tudni.
Gyurcsány Ferenc tegnap járt Marcaliban is, ahol letette egy száztíz szobás gyógyszálló alapkövét. Úgy vélte: Somogy számára a turizmus, ezen belül a gyógy-, illetve falusi turizmus, valamint a jó mezőgazdasági adottságokra épülő bioenergia-termelés jelent kitörési lehetőséget.
Tegnapi kampánykörútját a miniszterelnök Nagykanizsán zárta ahol a nyugalomról, demokráciáról, egymás nézetét tisztelő kézfogásról, a versenyképességet biztosító közlekedési beruházásokról, munkahely- és otthonteremtésről, igazságosságon alapuló szociális gondoskodásról beszélt.

Túlélőkalauz az érettségi alatt: így küzdheted le a vizsgadrukkot