Vadásznak várnia kell a visszatérésre

Bákonyi Ádám
2006. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Határozatképtelennek bizonyult a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tegnapi kongreszszusa, így nem került sor új elnök megválasztására. Ismeretes: a tisztségre Vadász János, a KKDSZ korábbi elnöke is pályázott, miután a kormányfő felmentette a közszolgálati reform kormánybiztosi tisztségéből. Vadász korábban koholmánynak nevezte azokat az értesüléseket, hogy a szakszervezet jelenlegi elnöke, Fenyvesi Kornél éles támadásán keresztül előkészítette visszatérését. A volt kormánybiztos úgy nyilatkozott: a mozgalomban eltöltött tizenhárom éve alapján őt keresték meg, hogy vezesse a KKDSZ-t, Fenyvest mindössze egy alapszervezet szeretné elnöknek, így még az is kérdéses, hogy utódja egyáltalán felkerül-e a jelöltek listájára. A tegnapi kongresszust azonban egyórás várakozás után be kellett rekeszteni, mivel azon a küldöttek alig hatvan százaléka vett részt a határozatképességhez szükséges kétharmados jelenlét helyett. Bár a jelenlegi elnök munkáját valóban érték kritikák, a szakszervezetben úgy vélik: Fenyves egy, az alapszervezetek önállóságára építő, demokratikus modellt próbált kiépíteni a Vadász idején tapasztalt „egyszemélyes” megjelenés helyett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.