Választás 2006

MN
2006. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz Kóka János menesztését kéri
Kóka János az úgynevezett párnagázt jóval értéke alatt értékesítette, ezért a Fidesz a gazdasági miniszter menesztését kéri Gyurcsány Ferenctől – írta Áder János, a Fidesz-frakcióvezetője a kormányfőnek címzett nyílt levélben. – Kóka Jánosnak viselnie kell a felelősséget az újabb állami kótyavetyéért, ezért a magyar emberek, a családok védelme érdekében arra kérem Önt, hogy mint felelős miniszterelnök haladéktalanul menessze gazdasági miniszterét a kormányból – fogalmazott Áder.

Az FVB az átragasztás ellen
A pártok tartózkodjanak egymás plakátjainak felülragasztásától – hívta fel a figyelmet közleményében a Fővárosi Választási Bizottság (FVB). A testület szóvivője közölte: egyre több, a plakátok leragasztásáról szóló jelzés érkezik hozzájuk, de az elégtelen bizonyítékok miatt ezeket eddig nem tudták megítélni. (MTI)

Gyurcsány kormánylistája egyelőre titok
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt egyelőre titokként kezeli, hogy kinek adna miniszteri posztot választási győzelme esetén. Az Origó című internetes újság úgy tudja, Gyurcsány attól tart, hogy a személyi kérdések akadályoznák a kampányt. A jelölt a választások végéig még szűk körben sem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert ez mindenképpen befolyásolná a kampányt, és akiről most kiderülne, hogy kimarad, az már nem tudna teljes erőbedobással kampányolni – indokolta egy képviselő a miniszterelnök álláspontját. (MN)

Fidesz-ellenőr minden választókörzetben
Mind a tizenegyezer választókörzetben ellenőrt állít az idén a Fidesz, és a szavazóhelyiségek előtt is áll majd tizenegyezer ember – jelentette ki tegnap Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke emlékeztetett: az előző választásokon csak négyezer választókörzetben volt ellenőre a pártnak. (MTI)

Ötletek az egészségügy reformjára
A hálapénz megszüntetésére az MDF vizitdíjat vezetne be, míg a Fidesz lehetővé tenné, hogy az orvosok szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozhassanak magasabb bérért. Az SZDSZ azt reméli, hogy a több biztosítós egészségügyi rendszer megoldja a problémát, az MSZP pedig többek között azt javasolja: ritkábban legyünk betegek. A parlamenti pártok képviselői erről egy tegnapi vitán beszéltek. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.