Eldől: hitelekből élünk-e, vagy fejlődünk
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a szervezet nőtagozatának tegnapi rendezvényén azt hangoztatta, a választás dönti el, hitelekből fogunk-e élni, vagy valóban fejlődik-e majd ez az ország. A Magyarországon tapasztalható mély erkölcsi válságért a jelenlegi kormányt tette felelőssé, amely az elmúlt évek húzd meg-ereszd meg politikája a múlt képeit elevenítette fel. A támogatókat meg kell győzni, hogy legyenek ott április 9-én az urnák előtt. A nőtagozat kampányzáró rendezvényét március 31-én Miskolcon tartják. (H. P.)
Semjén Ungár Kláráról és Kovács Lászlóról
Ma már az is tisztázásra szorul, hogy egy házassághoz egy férfi és egy nő kell-e – fejtegette Semjén Zsolt tegnap Pásztón. „Gondolják végig, hogy hova vezet az a folyamat, hogyha törvényesítik mondjuk az egyneműek házasságát. Mondok egy példát, hogy hol van ennek vége. Ha mondjuk Ungár Klára feleségül vehet egy nőt, akkor, hogy úgy fogalmazzak, nagytermészetű Kovács László joggal érzi magát diszkriminálva, hogy akkor a szegény felesége mellé miért nem veheti el három-négy további barátnőjét, és akkor egész háremmel mehetne Brüsszelbe” – fogalmazott a KDNP elnöke. Hozzátette: mindenki azt csinál a magánéletében, amit akar, de ne hívják házasságnak, mert az megszentelt fogalom. Semjén Zsolt rámutatott: ma Magyarországon azonos jogi státusban van az esztergomi érsek, a református zsinat lelkészi elnöke és a boszorkány egyház főboszorkánya. Kifogásolta azt is, hogy ma Magyarországon egyszerűbb egy egyházat alapítani, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet. (MTI)
SZDSZ: a tálibok már nálunk vannak
Fodor Gábor szerint megjelentek a tálibok Magyarországon, hiszen a Fidesz néhány politikusának megnyilvánulása olyan vallási fundamentalizmust mutat, amely veszélyezteti a demokratikus alapértékeket és az emberi szabadságjogokat. A Fidesz úgy látja: az SZDSZ semmitől sem riad vissza a parlamenti küszöb elérése érdekében. (F. M.)
Kósa Lajos megkövette a miniszterelnököt és feleségét
„Ezennel megkövetem Gyurcsány Ferenc urat, és megkövetem a feleségét, nem akartam őket megbántani. (…) Semmilyen magánéleti problémát nem kívánok nekik, kívánom, (…) hogy éljenek boldogan” – mondta a köztévében Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, hozzátéve: fenntartja azt a mondatát, hogy nem helyes, ha a miniszterelnök azt mondja, hogy az öregecskedő feleségeket fiatalabbra kell cserélni. A Demokrata című lap legutóbbi számában Kósa Lajos azt nyilatkozta, hogy „Magyarország jelenleg hivatalban lévő miniszterelnöke (…) nem tartja többre a feleségét, mint mondjuk egy hűtőszekrényt. Amit, ha nagyon megkopott, javíthatatlanul elromlott, akkor az ember valóban le szokott cserélni. Nem tudom, mit szólna Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogyha egy nap, megfáradtan hazatérve a villájába, szemtől szembe találná magát azzal a helyzettel, amint a kigyúrt testű fiatal kertészlegény tölti az időt Dobrev Klárával, és az asszony csak annyit mondana, hogy »megöregecskedtél, Feri«.” (MTI)
Mikola: a polgári kormány kifizeti a hűségjutalmakat
Miközben az előző ciklus időszakában látványos fejlődésen ment keresztül az egészségügy országszerte és Borsod megyében egyaránt, addig a Medgyessy–Gyurcsány-kormány négy éve alatt mindent tönkretettek, szinte minden kórház a csőd szélére került, vagy súlyos anyagi körülmények között működik – hívta fel a figyelmet tegnap délután megtartott miskolci sajtótájékoztatóján Mikola István, a Fidesz–KDNP miniszterelnökhelyettes-jelöltje, aki közölte, a polgári kormány kifizeti a nővérek mintegy 40 milliárdos hűségjutalmát, miközben megbecsüli az egészségügy szakembereit. (T. L. L.)

Orbán Viktor: Oroszfüggőség-ügyben a szakértelem Önöknél van – videó