Elmarasztalták Fodor GáborT, az SZDSZ ügyvivőjét
A Legfelsőbb Bíróság tegnap megállapította, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal a kijelentésével, miszerint „ez a kormány szüntette meg a sorkötelezettséget”. A végzés szerint Fodor Gábor kijelentése „alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, mert nem a kormány, hanem az Országgyűlés szüntette meg a sorkötelezettséget oly módon, hogy e tárgyban törvényeket alkotott. A törvények megalkotásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség, ezért az ellenzéki képviselők igenlő szavazata nélkül a sorkötelezettség megszüntetésére nem kerülhetett volna sor”. A végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs. (MTI)
Gyurcsány: Negatív kampány Mikola ellen
Négy évvel ezelőtt Kövér László nem biztos, hogy úgy gondolta köteles beszédét, ahogyan mi ezt értettük – jelentette ki a negatív kampányról értekezve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Narancsban megjelent tegnapi interjújában. De Kövérről el lehetett képzelni, hogy akár így is gondolhatja – mondta. A kormányfő lényegében beismerte, hogy ugyanezt a negatív kampányt folytatják Mikola Istvánnal kapcsolatban. „Mostanság a Mikola-mondatok éppen azért hatnak, mert (…) mindenki vagy majdnem mindenki elhiszi, feltételezi: ezek nem félresikerült (…) mondatok” – mondta. Gyurcsány kifejtette: negatív kampányaik alapja a szándékos félreértelmezés, nem pedig az, amit Kövér László vagy Mikola István valójában gondolt. (MN)
Molnár Tamás megköszönte Wittner kiállását
Köszönöm, hogy mertél valódi összefogásban és nemzetben gondolkozni! – többek között ezzel a megszólítással írt nyílt levelet Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke a Fidesz országos listáján szereplő Wittner Mária egykori halálra ítélt ’56-os forradalmárhoz, amiért részt vett és az együttmunkálkodásról beszélt a Harmadik Út egyik fórumán. Mint Molnár fogalmaz: „Köszönöm, hogy felismerted és felvállaltad, hogy a nemzeti radikálisok és érdekvédők nem a Fidesz ellenségei! Köszönöm, hogy nem határolódtál el, sőt – a liberálisokkal ellentétben – bátorítást adtál a rendre törekvőknek! Köszönöm, hogy alázattal és áldozatvállalással példát mutatsz nekünk!” (P. G.)
Miniszteri fizetések jótékony célra
Áprilistól a kormánytagok fizetésük egy részét – de legalább bruttó 60 ezer forintot – jótékonysági célra fordítják – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Batiz András. A hírt az MTI a Választási hírek felcímmel adta ki. (MN)
Keresztény értékek és a választás
Választás és keresztény értékek a változás folyamatában címmel Tőkéczki László történész, valamint Németh Zoltán, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőjelöltje tart előadást holnap a XXII. kerületi Rózsavölgyi Közösségi Házban, az Ady Endre út 25. szám alatt. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Nemzeti Fórum által szervezett fórumra este 18 órától várják az érdeklődőket. (H. Gy.)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére