Választás 2006

MTI
2006. 03. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László: Ha „ezek” még négy évet kapnak…
Kövér László úrkúti lakossági fórumon azt mondta: ha „ezek” még négy évet kapnak, akkor ennek az országnak abban az értelemben, ahogy 1100 éven keresztül fennállt, vége van, s akkor a gyerekeink, unokáink jövőjére nyugodtan keresztet vethetünk. Ahol a haszon, ott a haza, mondja Biberach a Bánk bánban. Ezek Biberach mai utódai, akiket el kell zavarni a politikai hatalomból, amíg nem késő – közölte a Fidesz országos választmányának elnöke. (MTI)

Schmitt Pál: Minél többen menjenek el szavazni!
A nemzeti konzultáció során véleményt nyilvánító több mint hárommillió ember változást akar, de ehhez fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, és „megmozdíthatók” legyenek a bizonytalanok s az először választók – mondta tegnap Schmitt Pál. – Szeretnénk a közel 3 millió bizonytalant megmozdítani, és az először választó 400 ezer fiatal többségét megnyerni – hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. (MTI)

Az OVB új tagjai letették az esküt
Baleczky Tímea (MDF), Csurka Endre (MIÉP–Jobbik a Harmadik Út), Kovács Árpád (MCF Roma Összefogás Párt), Poczkodi Balázs (SZDSZ), Szabó Miklós (Centrum) és Szeredi Pál (Magyar Vidék és Polgári Párt), az Országos Választási Bizottság új tagjai tegnap a Parlamentben letették az esküt. (MTI)

Hiller: Nincs kormányváltó hangulat Magyarországon
Nincs kormányváltó hangulat Magyarországon – közölte az MSZP elnöke. Az emberek nyugalmat és biztonságot akarnak, ezt ma az MSZP és Gyurcsány Ferenc kormánya biztosítja. A választások tétje éppen ez: nyugalom vagy ribillió, békesség vagy felfordulás. (MTI)

Kéretlen párttagságikat küldözget az MSZP
Állítása szerint semmilyen MSZP-s adatlapot nem töltött ki az a nemzeti érzelmű budapesti fiatalember, aki nemrégiben szocialista párttagságit tartalmazó borítékot kapott a postaládájába. A csipes tagsági igazolványt a párt országos központjából tértivevényesen küldték, és ehhez egy Hiller István által szignózott levél is járt. Ebben a pártelnök örömét fejezi ki, hogy a címzett már 2005 májusa óta a „nemzet érdekeit jól képviselő” MSZP tagja, vagyis mióta kitöltötte és a szocialistáknak visszajuttatta azt az adatlapot, amelyben jelezte a pártközösséghez való tartozást. Az érintett lapunknak elmondta, hogy soha semmilyen kapcsolatban nem állt az MSZP-vel, ebből adódóan természetesen sosem igényelt csipes párttagságit. (B. D. A.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.