Vették a gyógyszereket

Kisebb ingadozásokkal, de jellemzően a pozitív oldalon mozgott tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX alacsony forgalom mellett, főként a gyógyszerpapírok segítségével, 0,7 százalékos erősödéssel zárt. A főbb európai börzéken igen bizonytalan kereskedés zajlott, mivel a befektetők leginkább az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mai kamatdöntését várták.

Dénes Zoltán
2006. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekedett a hét első napján a Budapesti Értéktőzsde indexe. A tegnapi kereskedés során főként a gyógyszerpapírok árfolyamának javulása eredményezte a pesti mutató emelkedését, mindezt az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett. A BUX alig 10 milliárdos összforgalomban 22 809,56 ponton, pénteki zárójához képest 0,91 százalékkal magasabban fejezte be a napot. A vezető részvények – a hajrában 5 forinttal múlt heti értéke alá eső Mol kivételével – erősödéssel zártak. Az emelkedést a Richter vezette, amiben szerepe lehetett a Sanofi-Zentiva-ügyletnek is. A gyógyszerpapír árfolyama 3 százalékkal 41 795 forintra javult. Kisebbik szektortársa, az Egis fele akkora, 1,1 milliárdos forgalomban 2,2 százalékkal drágult 31 905 forintra. Javult még 0,8 százalékkal 7780 forintra az OTP és alig 430 milliós forgalom mellett 973 forintra a Magyar Telekom is.
A kisebb kapitalizációs papírok közül nagyot alakított az egymilliárd forintos forgalmat generáló Fotex, mely 0,8 százalékkal drágult 721 forintra. Miközben a Synergon az elmúlt napok drágulása után 1,6 százalékos mínuszban zárt, erősödött 2,9 százalékkal az Econet és 2,1 százalékkal a GraphiSoft. A Pannon-Flax papírjai 14 óra 44 perckor 4,2 százalékos erősödést jeleztek, ekkor a társaság kérésére felfüggesztették a részvényeivel való kereskedést. Ennek oka, hogy a Pannon-Flax Rt. közvetlen irányítása alatt álló Konflax Kft. 2 milliárd forint ellenérték fejében átruházta a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. elleni lejárt követelését a Terra-Danubia Zrt.-re.
Erős nyitás után gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót hétfőn fél négy körül 264,50/60 forinton jegyezték, 60 fillérrel a pénteki 263,90/264,00 forint felett. Az euró a reggeli 262,60 forintos nyitás után gyorsan elérte a 264 forintos szintet, s a nap elején e körül ingadozott. Az MTI-nek nyilatkozó kereskedők szerint a kereskedést most két hétig elsősorban a külföldi kamatdöntések mozgatják, s a célegyenesbe jutott magyarországi parlamenti választás miatt sem várható, hogy jelentős forintpozíciókat vállaljanak befektetők, vagyis összességében inkább a magyar valuta gyengülése valószínű.
A legnagyobb hatású kamatdöntés éppen ma esedékes, amikor az általános várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő FED 25 bázisponttal 4,75 százalékra emeli az amerikai alapkamatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.