A vasárnapi választás jelentősége

„Megfogyva bár, de törve nem / Él nemzet e hazán.” (Vörösmarty) De fogyunk, nagyon fogyunk. Akkor marad egy nemzet életre való egyensúlyban, ha egy anya életében több mint két gyermeket szül. A statisztika az matematika, és furcsa számokat ad ki. Az ideális egyensúly a társadalomban 2,1.
Ha egy anyának két gyermeke van, és a baráti kör is kétgyermekes, de az egyik családban három gyermek van, akkor ez a baráti kör egészséges. Egy sokgyermekes család több baráti kört is egészségessé tesz. 1980-tól mérve évenként átlagosan egy-két tizeddel romlott a helyzet. A rendszerváltáskor pár évre javultunk, a romlás lelassult egy-két századra. 1998–2002 között, négy év alatt, két századot csökkent a szám, tehát a polgári kormányzás alatt majdnem leállt a romlás. Tízszer lassúbb volt négy év alatt öszszesen, mint előtte egy év alatt, 1,33-ról 1,31-re lassult.
A nemzet kezdett életre való, optimista lenni. Komoly jelzés, nagyon komoly. És csak a polgári kormányzás idején érvényes ez, mert a gyermekvárás ideje 9 hónap, nem az előző évek eredménye. Lehet, hogy a romlás, a nemzetfogyás megállt volna, ha továbbra is Orbán Viktorék kormányoznának. Sok év kell ahhoz, hogy az áhított 2,1-et elérjük, mert 2002 óta megint felgyorsult a romlás. 2004-ben 1,28 egység volt.
Engem alig-alig érdekelnek a többi mutatók, mert a gyermekáldás utáni vágy mértéke az egész társadalmat jellemzi, mindenestül. A büszke, szép gyermekkel dicsekvő életet, a Madonnák víg méltóságát.
Térjünk ide vissza, szavazzuk meg a boldog szülőket, a családok boldogságát. Ha hallgatjuk Orbán Viktort, hogy esetleg nem ő lesz a miniszterelnök, azért higgyünk neki. Amikor Deák Ferenc a haza bölcse lett, nem volt miniszter sem, képviselő volt – tekintetes úr –, őt szolgálták a miniszterelnökök, a miniszterek (e szolgálók) és a császár. Magyarország egyenrangú lett Ausztriával 1889 után megint. „A magyar Szent Korona országai és az uralkodó többi országa egyenrangú.”
A választáskor „Pillanatra ha lehullna láncunk, / Melyet ott ránk a zsarnokság szoríta, / Nincsen ember nincsen Isten, aki minket / Újra megkötözni bírna.” (Petőfi)
Melocco Miklós
Zsámbék