Fémhengerbe töltött puskapor robbant az aversói Enrico Fermi-líceumban kedden. A detonáció kidöntötte az iskola földszinti mosdójának a falát, valóságos üveg- és faltörmelék eső zúdult a közelben tartózkodó diákokra. Heten közülük könnyebben megsérültek. Egy tizenhat éves lánynak a fejét több helyen is megsebezték a faldarabok – jelentette a Corriere della Sera.
A szerkezet szerencsére az épület kevésbé forgalmas részén, a keleti szárnyban robbant, éppen akkor, amikor a fiatalok többsége a tantermekben volt. A nyomozók kizárják, hogy valamelyik szervezett bűnözői csoport műve lenne a robbantás. Hasonlóan vélekedik Umberto Mazzarella igazgató is. Elmondása szerint nem tud olyan okról, amely miatt a camorra esetleg így akarta volna megfélemlíteni őket. A tűzszerészek vizsgálataiból kiderült, hogy a bűnözők más típusú szerkezetekkel követik el a merényleteiket, mint amilyennel az iskolában robbantottak. A kezdetlegesen összeeszkábált eszköz elemei viszont ugyanolyanok, mint amilyeneket a házi ünnepségeken használnak.
Az viszont nem kizárt, hogy valamelyik tanuló szeretett volna így kitűnni a társai előtt, de elszámította magát, mert a detonáció nemcsak egynapos iskolai szünetet, hanem társai sérülését is okozta. A diákokat és oktatókat több órán át hallgatták ki a nyomozók, végül egy lány beszámolt arról, hogy kevéssel a detonáció előtt egy negyven év körüli férfi sietett ki a mosdóból, majd elhagyta az épületet.

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele