Egyre aggasztóbb a túlköltekezés

Kiugróan magas, 790-800 milliárd forintos hiány gyülemlett fel március végéig az államháztartásban – ismertette a Fidesz által elkészített negyedéves pénzügyi mérleg eredményét tegnap Varga Mihály, a párt alelnöke. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint idén két számjegyű lehet a GDP-arányos hiány.

Szabó Eszter
2006. 04. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar és külföldi elemzők számításai, s az eddig megjelent pénzügyminisztériumi és jegybanki adatok alapján a Fidesz elkészítette a költségvetés első negyedéves mérlegét, amely szerint a kormányzati túlköltekezések miatt rekordnagyságú, 790-800 milliárd forintos hiány halmozódott fel az államháztartásban. A jelentés megegyezik lapunk, majd a Világgazdaság által korábban közzétett számításokkal, amelyek szerint a büdzsé a múlt hónapban minden idők legmagasabb hiányát produkálta, így március végéig az egész évre tervezett hiány több mint fele már teljesült is. Varga Mihály, aki Orbán Viktor megbízása alapján készítette el a pénzügyi jelentést, tegnap a távirati irodának nyilatkozva közölte: a hiány kiugró, 360 milliárd forint körüli mértéket ért el márciusban, azaz majdnem százmilliárd forinttal haladta meg a Pénzügyminisztérium (PM) előrejelzését. Mint fogalmazott, ez minősíti a tervezőmunkát és a kormánytöbbség által elfogadott költségvetést is.
*
Az államadósság számítási módjairól szólva Varga Mihály kifejtette: a kormánynak a nyugdíjpénztári korrekcióval csökkentett adatai azt mutatják, hogy a GDP-arányos államadósság 58,3 százalékon áll, ám a maastrichti mutató szerinti számítás 62,3 százalékot, azaz a 60 százalékos plafonértéket meghaladó szintet mutat.
E tájékoztatás után Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke arra szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az ország negyedéves pénzügyi adatait.
Mivel Varga Mihály az egyetlen volt pénzügyminiszter, aki nem készített, illetve nem terjesztett költségvetést a parlament elé, örülök annak, hogy most megpróbálkozik költségvetési becsléssel – reagált a Fidesz negyedéves jelentésének hírére Veres János pénzügyminiszter.
Eközben Orbán Viktor az Info Rádióban kijelentette: összeomlott az idei büdzsé, ezért a választások után pótköltségvetésre lesz szükség. A Fidesz elnöke szerint a szocialista időket idézi, hogy a pénzügyi tárca nem hozza nyilvánosságra időben az államháztartási hiány mértékét. Mint mondta, ezt április 5-én kellene közölni, a tárca azonban csak 10-én, a választások első fordulója után teszi ezt meg, az embereknek így a voksoláskor nem lesz tudomásuk az államkassza állapotáról. Megerősítette: kormányra kerülésük esetén felállítanak egy olyan költségvetési tanácsot, amelyben nemzetközileg is elismert szakemberek kapnak helyet, ez pedig segíthet abban, hogy helyreálljon az ország hitele.
Lapunk március végén tette közzé, hogy a túlzott költekezés miatt kiugróan rossz negyedéves adatokat lesz kénytelen közölni a kormány, értesülésünket a Világgazdaság ezen a héten megerősítette. Az Európai Bizottság, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutató intézetek jelentéseikben már irreálisnak tartották a kormány által közölt előirányzatot, s a GDP 6-10 százalékára rúgó hiányt jeleztek előre.
A bruttó hazai össztermékhez viszonyított idei államháztartási hiány két számjegyű lehet a költségvetésen kívül elszámolt tételekkel együtt – jelentette ki a Reutersnek adott tegnapi interjújában Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki hangsúlyozta: fenntarthatatlan pályán halad a magyar gazdaság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.