Éjjel-nappal töltik a zsákokat a Bodrog mentén

Á R V Í Z Két nap alatt csaknem fél métert emelkedett a Bodrog vízszintje, újabb három családot költöztettek ki Sárospatakon és Bodrogolasziban. A Tisza szintén árad, még Tokajnál sem tetőzött tegnap délutánig, s a jelenlegi nyolcszáznyolcvanegy centiméteres magasság akár húsz centimétert is emelkedhet a hét végéig.

Tolcsvai L. László
2006. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre súlyosabb az árvízhelyzet a Bodrog jobb partján, Felsőbereckinél hétszázhetvenhárom centiméteres szintet ért el a víz magassága. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) sajtóreferense, Csont Csaba elmondta, az elmúlt napok átmeneti apadása után a folyó felső szakaszán, az említett felsőberecki vízmércén újabb áradó jellegű vízállásokat észleltek, s a tegnap délutáni jelentések szerint valószínűleg tetőzött a folyó. Úgy fogalmazott, eközben a Bodrog középső és alsó szakaszát továbbra is lassú áradás jellemzi Sárospatak és Tokaj térségében, ugyanakkor Bodrogolaszi polgármestere, Tölgyesi István tegnap arról nyilatkozott, az áradás szerinte gyorsabb ütemű, mint azt az Ékövízig szakemberei jelezték.
A katasztrófavédelmi szakemberek, valamint önkéntesek egyaránt éjjel-nappal dolgoznak a falu mélyebb területein – jegyezte meg a polgármester –, a Fő utcán és a Czerkó úton pedig egyre vészesebb a helyzet. A Bráda família tegnap délután úgy döntött, elhagyja Fő utcai lakását, s Bodrogolaszi önkormányzata egy bérlakást bocsátott a család rendelkezésére átmenetileg. Amennyiben további házak kerülnek veszélybe, akkor a művelődési házat és az iskolai tornatermet szintén a lakosság rendelkezésére bocsátja Tölgyesi István. Egyelőre úgy tűnik, a mai nap folyamán öt-hat házat kell kiüríteni a faluban. Egy vasipari üzem dolgozói ugyancsak az ár ellen küzdenek tegnap óta munkahelyük védelme érdekében. A folyó menti vállalkozás cégvezetője elmondta, a 2000-es nagy árvíz után betonfalat emeltek az üzem Bodrog felőli oldalán, de most félő, hogy a legutóbbi nagy árvíz szintje fölé emelkedik a folyó.
Sárospatakon egy házaspár otthonát, továbbá egy legénylakást kellett kiüríteni, s Jánosdeák Gábor, a város első embere közölte: a családot rokonok fogadták be, míg az egyedülálló férfi számára kollégiumi elhelyezést biztosítottak. A helyi védelmi erők homokzsákokkal próbálják útját állni a víznek, s a polgármester szerint Sárospatakon a lakosság biztonságát nem veszélyezteti a Bodrog. A polgármester elsősorban a bodrogolasziakért aggódik, hiszen úgy véli, a falut átszelő Szarka patak gátja sem bírja már sokáig a terhelést.
Az önkéntes erők mellett Rétközi Ferenc ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka is a helyszínen irányítja a védekezési munkálatokat, s úgy látja, nehéz lesz megállítani Bodrogolasziban az özönvizet, mert a közeli Tisza vízszintjének gyors emelkedése miatt úgynevezett visszaduzzadásra lehet számítani a Bodrogon. Mindazonáltal Rétközi Ferenc kijelentette, a Tisza áradása nem okoz közvetlen veszélyt Tokajban, ám a biztonság fokozása érdekében a kistokaji városrész gátjait támfallal és százezer darab homokzsákkal erősítik meg a vízügyi szakemberek, valamint kollégái. Tegnap estig senki sem bocsátkozott jóslatokba, azt azonban Sárospatakon, Bodrogolasziban, Bodrogkeresztúrban, illetve Tokajban egyaránt valószínűsítik, hogy a Tisza és Bodrog menti védekezés még akár egy hetet is igénybe vehet. Ráadásul tegnap jelentős mennyiségű csapadék hullott a két folyó vízgyűjtő területein, miközben kiderült: a Fekete- és Fehér-Tisza kárpátaljai folyásai mentén még mindig rengeteg a hó, s a meleg időjárás miatt felgyorsult az olvadás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.