Gyurcsány Ferenc szerint gátszakadás esetén a költségek meghaladhatják a harmincmilliárd forintot is. Közölte, hogy az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tegnap tájékoztatta az Európai Bizottságot a magyarországi árvízhelyzetről, és bejelentette az ország igényét az uniós szolidaritási alapból elérhető támogatásra.
Az árvízveszély nagy területre terjed ki, és a levonuló vízmennyiség is hatalmas: 1574 kilométeren van harmadfokú vagy azt meghaladó készültség. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a vasárnapi országgyűlési választásokat miként érinti az árvízhelyzet. Gyurcsány Ferenc kijelentette: a nem vagy nehezen megközelíthető településeken új szavazóköri helyiségeket jelölnek ki.
Az államfő is ellátogatott a Dunakanyarba. Árvízzel sújtott településeket keresett fel tegnap Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő Sződligeten ellátogatott abba az általános iskolába, ahol tanítási szünetet rendeltek el, miután az intézmény tornatermében helyezték el a víz alá került Viktor Speciális Otthon 79 lakóját. Az államfő ezután a településhez közel eső dunai partszakaszt tekintette meg, ahol 600 méteres szakaszon emeltek gátat a 2-es úton, hogy megóvják a víztől a falut. Sólyom a váci kórházat is felkereste, ahol a város egyik, a víz által fenyegetett szociális otthonának 27 lakóját szállásolták el.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt