Ellenőrizetlen segítségkérés

A kritikus árvízhelyzet számos szervezet fantáziáját megmozgatta. Például egy alapítvány arra hivatkozva toboroz önkénteseket, és gyűjt támogatásokat a számlájára, hogy terveiket előre egyeztették az árvíz sújtotta térség településeinek vezetőivel. A valóságban azonban az említett polgármesterekkel nem egyeztettek.

Munkatársainktól
2006. 04. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyre aggasztóbb árvízhelyzetre hivatkozva az Európa Szívében Alapítvány felhívást juttatott el lapunkhoz, amelyben kérik, a megadott telefonszámon jelentkezzenek azok, akik az árvízi védekezésben munkájukkal segíteni tudnak, illetve ha a kétkezi munkában nem tudnak részt venni, küldjenek adományokat egy bizonyos számlaszámra. Az alapítvány felhívásában az áll, ők segédkeznek az önkéntes munkások gátakra való eljuttatásában, továbbá ételt és italt is adnak a jelentkezőknek.
Egy lapunkhoz betelefonáló olvasónak a megadott telefonszámon az alapítvány dolgozója azt mondta, az akciót előre egyeztették Szentendre, Leányfalu, Dunabogdány és Visegrád települések polgármestereivel, a települések polgármesterei ezzel szemben nem tudnak a szóban forgó alapítványról.
Dietz Ferenc, Szentendre első embere leszögezte: az árvízvédelmi munka komoly szervezést igényel, a szervezetlen önkéntesek csak hátráltatják a munkát.
– A természetbeni és anyagi felajánlások ügyét szintén a hivatalnak kell intézni – tette hozzá a polgármester.
Visegrád vezetője is tőlünk hallott először az alapítványról. – Az árvíz elleni védekezésnek van egy hivatalos módja, ha bárki nem ezt az utat járja, azzal kapcsolatban felmerülhet, hogy saját szakállára munkálkodik – fogalmazott Hadházy Sándor.
Dunabogdány polgármestere számára is ismeretlen az alapítvány. – Mi álljuk a sarat, a falu szervezett, ha nem történik baj, akkor vagyunk elegen – jelentette ki Schuszter József. Hozzátette: oda kell irányítani a segítséget, ahol kritikusabb a helyzet.
Nem rémlik Leányfalu vezetőjének sem az Európa Szívében Alapítvány. – Minden önkéntestől azt kértem, hogy csak velem egyeztetve vegyen részt a védekezésben, mert egyébként többet ártanak, mint használnak – jelentette ki Szinna Gábor. Hozzátette: csak akkor van értelme az önkéntesek segítségének, ha az szervezetten történik.

A települések polgármesterei ide várják a segítséget:
Szentendre: 06-26/503-347,
06-26/503-339
Visegrád: 06-26/398-090
Leányfalu: 06-70/771-3467
Kismaros: 06-27/350-096
Esztergom: 11740054-20047483 (Máltai Szeretetszolgálat Esztergomi Szervezete – jelige: árvízi adomány)
– pokrócokat, takarókat, ásványvizet várnak a Kossuth utca 42. szám alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.