Elúszott az árvízvédelemre szánt pénz

Félő, hogy a kormány nem tudja miből fedezni a rendkívüli dunai és tiszai árvíz elleni védekezés költségeit. A büdzsé 15 milliárd forintos, erre a célra tervezett keretét ugyanis nagyrészt már elosztogatták: többek között a Széchenyi- és Kossuth-díjakat fizette ki belőle a már korábban kutyaszorítóba került államkincstár. Mindeközben az áradás olyan súlyos helyzetet idézett elő, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap árvíz-védekezési vészhelyzetet hirdetett ki a Dunakanyarban.

Munkatársainktól
2006. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje tegnap Szentendrén segített az ár ellen küzdő helyieknek. Ott kijelentette: nincs pénz a védelemre. Felrótta, hogy az eltelt négy évben alig épültek gátak és védművek a Duna és a Tisza mentén, de leszögezte: most nem annak az ideje van itt, hogy számba vegyük, milyen védelmi munkákat mulasztott el a kormány az utóbbi négy évben, hiszen „itt állunk térdig a vízben. Ilyenkor nem egymásra kell mutogatni”.
A Dunakanyar legtöbb településén kritikus helyzet alakult ki a Duna rekordot döntő áradása miatt. Sok település vezetője lapunknak arra panaszkodott: alig kapnak eszközöket és segítséget a kormánytól. Eközben a védművekkel kevésbé óvott tiszai településeken is rekordméretű árvízre számítanak.
Részletek a 4–5., vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.