Elvarratlan szálak

Nyolc napja nem tudjuk, kellő alappal jelentette-e be drámai hangon az időközi miniszterelnök, hogy külföldi bűnözői csoportok robbantásra készülnek a kampányeseményeken a magyarországi belpolitikai helyzet destabilizálása céljából. Alapkérdések maradtak homályban, múlt pénteken a kormány illetékesei a parlament nemzetbiztonsági bizottságával sem osztották meg a bejelentést megalapozó információkat. Nem tudni, hogy a példátlan fenyegetés hatására miért nem hívták össze a kormány nemzetbiztonsági kabinetjét; és hogyan közölhette idő előtt a sok közül az egyik kormány közeli napilap e különösen kényes információt.
Minden egyes megválaszolatlan kérdés újabb érv azon vélekedés alátámasztására, hogy a Gyurcsány Ferenc mögött álló kampánytanácsadók írták a terrorfenyegetés tálalásának forgatókönyvét. Kézenfekvő feltételezés, hogy a múlt hét végi nagy pártrendezvények megzavarása, a polgárok távol tartása lehetett a cél. Ha így van, megnyugodhatunk: az akció kudarccal zárult. Bár a hatalompárti médiaértelmiség szívesen kiegyezne döntetlenben, a tények tiszteletére építő tárgyilagossággal megállapítható, hogy az MSZP nagygyűlésén sokan, a Fideszén pedig többször annyian vettek részt. A számháborút mellőzhetjük, mert még a végén a Gál J. szorzót alkalmazva azt mondja valaki, hogy Orbán Viktor szavait a fél ország hallgatta a helyszínen. Fontos körülmény, hogy Gyurcsány Ferenc az Andrássy úton előadott lapos zagyvaságoknál mondott már érdekesebb, izgalmasabb beszédet is. Mindez a szocialisták veresége még akkor is, ha a nagygyűlési részvétel adataiból nem lehet levezetni a választási eredményt, hiszen a kormánypárt azt akarta bizonyítani, hogy a korábban elátkozott utcai politizálás terepén is méltó ellenfele a Fidesznek. (A tömeggyűlés amúgy a baloldali hagyomány szerves része: a szombaton Gyurcsánynak tapsoló nyugdíjas kemény mag 1957. május elsején a népköztársaság barátainak impozáns összejövetelén vett részt a Hősök terén.)
A kampány gyakorlatilag véget ért. A két nagy túl van a legfontosabb rendezvényén, a közvélemény-formáló intézetek vasárnap estig új felmérést nem közölhetnek, a kötelező köreiket futó pártok rendezvényeinek üzenetét jórészt elmossa a rekordmagasságokat megdöntő árvíz híre. (E veszedelemből arcpirító cinizmussal igyekszik a gátépítést elhanyagoló, az államháztartást a szakadék széléig taszigáló koalíció vezére kampányelőnyt csiholni.) A kormányfőjelölti viták látványos médiaesemények, de valami nagyon váratlannak kell történnie ahhoz, hogy e szópárbajok átrendezzék a mostanra rögzült erőviszonyokat.
S itt érkezünk vissza a terrorfenyegetéshez, melynek eddig sem az egyértelmű bizonyítékait, sem a hatalmi játszmában betöltött szerepét nem ismerjük. Az talán nem történik meg, hogy valakik csak azért is bebizonyítják: a veszély valós. Ám az egyelőre bizonytalan kimenetelű választást befolyásolhatná, ha a fenyegetést sikerül összekötni valamelyik politikai erővel. A kormány közeli sajtó megpendítette már, hogy állítólag új szálat fedeztek fel az 1998-as robbantások ügyében. A 168 Óra közölt egy fotót, melyen egy nyilvános rendezvényen egymás mellett látható a Fidesz elnöke és egy alvilági figura. Mennyi elvarratlan szál!
A kormányzati és médiaakcióknak egyetlen céljuk lehet: összekötni ezeket a szálakat. Biztos, hogy a hatalom nem süllyed ilyen mélyre? Biztos, hogy a Tóth András-féle pártszolgálatok vagy a Lamperth Mónika felügyelte rendőrség egyes vezetői nem falaznak egy ilyen tervnek? Biztos, hogy nincs sajtóorgánum, amely készséggel segítene a dezinformáció terítésében? Biztos, hogy csak képzelődöm?