Függőben a gyár sorsa

Nyergesújfalu döntésén múlhat, megépül-e a település határába tervezett cementgyár – vált világossá azon a tiltakozó gyűlésen, melyet civil szervezetek tartottak tegnap a beruházást tervező Holcim Rt. Budapesti székháza előtt.

Erdősi Csaba
2006. 04. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy a nyergesújfaluiak miként döntenek majd a május 14-re meghirdetett népszavazáson, azt egyelőre nem tudni, ám az biztos, hogy Esztergom, Tát, Mogyorósbánya és Tokod lakosai elsöprő többségű nemet mondtak a cementgyárra.
A voksolások között azonban nagy a különbség. Amíg a négy fenti település lakói csupán a véleményüket fogalmazhatták meg, s ezt a Holcim vezetése akár figyelmen kívül is hagyhatja, a nyergesújfalui népszavazás már ügydöntő, vagyis mindenkire nézve kötelező érvényű lesz. Egy újabb nem esetén a svájci hátterű társaság elvileg módosított műszaki paraméterekkel – például a tervekből kihúzva a szemétégetőt – újra nekifuthat az ügynek, de kereshet másik helyszínt, vagy dönthet úgy is, hogy elviszi Magyarországról a 63 milliárd forintos beruházást.
A Holcim állítja, Európa egyik legmodernebb cementgyárát szeretnék felépíteni, egy olyan üzemet, amelynek légszennyezési mutatói mindenben megfelelnek az előírásoknak. Csakhogy a tiltakozók szerint a helyzet az, hogy lehet bármilyen kicsi egy üzem légszennyezési mutatója, ha a környék légszennyezése már amúgy is meghaladja az egészségügyi határértéket, oda tilos újabb szenynyező forrást telepíteni. Márpedig a kiszemelt célpont ilyen terület. A beruházás ellen egyébként a leghangosabban Tát lakói tiltakoznak, mert igaz ugyan, hogy a leendő gyár nem a falu területén működne, az uralkodó széljárás miatt mégis ők kapnák a nyakukba a por zömét. Szenes Attila, a település polgármestere a tegnapi eseményen ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy nem a cementgyárra, hanem a helyszínre mondtak nemet. A polgármester úgy véli, a beruházást akár négy másik helyszínen meg lehetne valósítani a környéken.
A nyergesújfaluiak döntésében nyilván nem csupán környezetvédelmi, de egyéb megfontolások is szerepet játszanak majd. Utóbbiak közül talán a legfontosabb az lehet, hogy hány embernek teremt majd munkát a cementgyár. Ezzel kapcsolatban két szám is elhangzott a tegnapi eseményen. Szenes Attila szerint a gyárban 150-en dolgozhatnak majd, vagyis kevesebben, mint amennyien jelenleg a beruházás elkészülte után leálló lábatlani cementgyárban, a Holcim kommunikációs igazgatója szerint viszont 280 munkásra lesz szükségük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.